Valami új...

Sziasztooook!

Hát igen, már jó régóta nem érkezett bejegyzés, de hát...igen.

Viszont azt el is felejtettem, hogy május 31-én volt egy éves a blog! Uramisten, de rég volt. Mindegy, nem azért jöttem, hogy ezt bejelentsem. A lényeg a lényeg, hogy az írást nem hagytam abba, a Menace kicsit szünetel, viszont Ammie-vel ( aki egyébként a design egyik készítője) belevágtunk egy új blogba, amit most meg is mutatnék nektek!

***

Xx, Ash

Írói utószó

Drága Olvasóim!

Hát igen. Elérkeztünk ide is. Őszintén szólva voltak olyan pillanataim, mikor úgy döntöttem, hogy kész, vége, nem tudom befejezni a blogot. De aztán erőt vettem magamon, és a lehető legtöbbet próbáltam kihozni magamból.

Nélkületek nem sikerült volna! Ez a legelső blogom, és úgy érzem, hogy fantasztikus ez a bűvös 31-es szám. Nagyon köszönöm nektek!

Mikor elkezdtem a történetet, minden úgy volt eltervezve, hogy Harry nem éli túl. Volt mikor megváltozott erről a véleményem, aztán újra ugyanez maradt. Végül mégis úgy gondoltam, hogy nem akarok szomorú véget. 

Nagyon sok segítséget kaptam egyrészt Ammie-től ( aki a jelenlegi design egyik készítője), másrészt pedig Tőletek!

Hálás vagyok még Isobel A. Gross-nak a csodálatos trailerért! Az előző fejléceket köszönöm Bella Everdeen-nek, Tina Malik-nak és a mostani csodás design-t Angel S. -nel és Ammie B.-nek! Kimondhatatlanul hálás vagyok mindenért!

Egy kis ízelítőt mutatok a következő blogomról:

 Menace

Statisztika:

- 31 rendszeres olvasó

- 20 komment

- 12 rész + epilógus + prológus

- 8 díj ( plusz néhány z mert néhányat nem tettem ki:/)

- 5 helyezés

- több mint 5000 oldalmegjelenítés

Tényleg mindent köszönök!

A BLOG BEFEJEZVE

Epilógus

Hűvös szél csapta meg Hermione arcát. Durva mozdulattal letörölte az utolsó legördülő könnycseppet, majd felállt a koszos szőnyegről, a kezében lévő papírt pedig eldobta. Fölállt, majd leporolta nadrágját. Kifelé igyekezett az alagútból. Úgy gondolta, hogy ha már Harry-t nem tudta megvédeni, a többi barátjáért az életét is feláldozza. Hermione teljesen össze volt zavarodva. Az agyát teljesen elsötétítette a düh és szomorúság. Úgy érezte, hogy minden az ő hibája. Miért adta oda azt az ostoba kelyhet? Ha nem így cselekedett volna, Harry még élne.
Miközben a kijárat felé ment, durva mozdulattal kirántotta a pálcáját hátsó zsebéből. Nem mert gondolkodni. Muszáj volt elterelnie a figyelmét valamivel. Nem gondolhatott Harry-re, mert amikor a fiú eszébe jutott, alig bírt talpon maradni. Most nem sírhatott. Nem adhatta föl. Nem lehetett gyenge. Hiszen akkor mi történne a többiekkel? Segítenie kell! Megfogadta, hogy jóváteszi. Megóvja a többieket bármitől.
De a lány nem tudott uralkodni az érzelmein. Megint elfogta a sírás, lábai megremegtek. Összeesett. Csak most döbbent rá igazán, hogy mit is érez Harry iránt. Az a fiú iránt, aki föláldozta életét. Bele sem gondolt, mikor cselekedett...De Hermione sem.
A lány rádöbbent, hogy Harry azért akarta annyira a kelyhet, hogy még biztosabb legyen a nyerésben. Abban, hogy nem hagyja a barátait cserben.
 Hermione zokogott. Koszos kezeivel eltakarta arcát. Nem bírta abbahagyni. Hirtelen léptek zaja csapta meg fülét. Már az sem érdekelte, ha egy halálfaló.
- Hermione - a hang tulajdonosa Ron volt. A fiú leguggolt mellé. - Mi a baj? - A lány ránézett. Ron arca sebes és koszos volt. Friss vér folyt végig állán.
- Harry...meghalt - ahogy kimondta ezt a szót, még jobban sírni kezdett. Ron átkarolta. Alig bírta ki, hogy ne sírjon, így hogy Hermione-t sírni látta.
- Biztos vagy benne? - Nem bírta tovább. Egy könnycsepp folyt végig arcán, ezt az egyet pedig több követte.
- I-igen - dadogta a lány. - Az előbb találtam meg a napló egyik elveszett lapját. Az állt rajta, hogy aki megissza a kelyhet, pár perc múlva meghal. Harry pedig bizonyára megitta. - Néha megakadt, miközben mondta. Ron nem szólt többet. Pár percig így ültek, majd Hermione megtörölte arcát. Kibontakozott Ron öleléséből, majd felállt. Megnyalta alsó ajkát. Megint eszébe jutott Harry. Beharapta alsó ajkát, hogy ne sírjon megint.
- Nézd. Megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból. Ma győzni fogunk! - jelentette ki, majd sarkon fordult és elrohant.
Mikor kiért az alagútból, pálcáját szorosan fogva körbenézett, hogy ki szorul éppen segítségre. Úgy döntött, hogy most Ginny-nek segít.

***

-Ugyan! - nevetett fel idegességében Voldemort. - Tudom, hogy nem ittad meg! Túl jó vagy! A lelkiismereted pedig nem bírná ki, hogy a kis Harry Potter csalással győzött!

- Hiszen te annyira jól tudod, ugye?! - kiáltott fel Harry feszülten. - Képes voltál megölni  Fred-et, csakhogy bizonyítsd mire vagy képes? Bosszúból talán?

- Ó! - nevetett Voldemort.  A nevetése most már gúnyossá vált. - Nem azért öltem meg Fred-et. Úgysem értenéd.

- Hát magyarázd el!

- Kíváncsi vagy, nemde? Nos, legyen. Tudomásomra jutott, hogy Weasley tud a kehelyről olyat, amit én  nem. Kínoztam, de nem vallott. Meg kellett ölnöm. Hát nem látod, Harry, hogy aki téged véd, azt mind utoléri a halál?

- Ahogy téged fog! - Harry kirántotta zsebéből a kelyhet. Voldemort szemei felcsillantak. Biztos volt a sikerében. Ugyanakkor legbelül félt is. Tudta, hogy Harry-t egyedül az vezérli, hogy megölje. Mégis meginná a kelyhet?
- Jobban teszed, ha ezt átadod nekem! - nyújtotta a kezét Voldemort. Harry habozott. Nem tudta, mitévő legyen. Megigya, vagy adja át Voldemortnak? - Fordulj meg, Potter! - mondta. A fiú megfordult. Látta, ahogy a többiek minden erejüket összevetve küzdenek. Most nem hagyhatta őket cserben. - Ha nem adod át a kelyhet, rájuk szörnyű sors vár - szólt Voldemort.
- Ha átadnám, akkor is szörnyű sors várna rájuk - mondta Harry. Voldemort nem válaszolt. Látszott rajta, hogy fogy a türelme, de még akkor sem ölte meg Harry-t. Várt valamire, amire Harry is rájött, de nem értette. A fiú újra a barátaira nézett. Tekintete sokáig elidőzött Hermione-n. A lány arca sebes volt és koszos. Nadrágja több helyen ki volt már szakadva. Minden erejét beleadva küzdött.
- Tudod, csak sajnálni tudlak! - kiáltott fel Harry Voldemort szemébe nézve. - Nem tudod, hogy mit jelent a barátság, a szeretet. Sosem éreztél még így, és soha nem is fogsz. Lehet, hogy így győzöl, de legbelül te is tudod, hogy örökké vesztes maradsz. - Azzal odadobta Voldemort lábai elé a kelyhet. Voldemort győzedelmes mosollyal hajolt le érte. Felnyitotta, majd vett egy mély levegőt és megitta a kehely egész tartalmát. Mikor kiitta az utolsó cseppet is, félredobta, majd pálcájáért nyúlt. Harry is így tett.
A fiú látta, amint Voldemort fénycsóvája találkozik az övével. Minden erejét beleadta, hősiesen küzdött. Harry  látta, hogy Voldemort fénycsóvája egyre csak közeledik feléje. Hamarosan eléri, ő pedig elbukik. Ekkor hirtelen mindkettejük fénycsóvája kettészakadt. Voldemort felüvöltött. A fiú nem értette, majd hirtelen minden világos lett számára. A kehely mérgező volt; rosszul lett elkészítve, így a horcruxok, melyekben Voldemort ereje szét lett osztva, megsemmisültek. Nincsenek többé.
Mindketten újra egymásra szegezték pálcájukat. A két fénycsóva újra találkozott, ám most Harry-é lett egyre nagyobb és nagyobb. Voldemort kétségbeesetten küzdött, de már ő maga is tudta, hogy legyőzhetővé vált.
Harry fénycsóvája elérte Voldemortot. Pálcája kiesett a kezéből, ő maga pedig elterült a fekete-szürkés levelek között. Harry rezzenéstelen arccal nézett le rá. Hátán feküdt, és olyan törékenynek tűnt. Olyan volt, mintha szemeivel még most is Harry-t figyelné.

***

Hermione a folyóparton ült összehúzódva. Annak a folyónak a partján, ahol egykor Neville küzdött meg azokkal a különös teremtményekkel. A lány arca tele volt sebbel, ruhája sok helyen elszakadt.

- Hogy vagy? - kérdezte Harry, miközben letelepedett a lány mellé.

Hermione mélyet sóhajtott. - Megvagyok - vonta meg a vállát. - Örülök, hogy vége van - Hermione hangja suttogássá vált.  Harry bólintott.

- Néhány halálfalónak sikerült elmenekülnie, de a legtöbbet elfogtuk. - Hermione csak bólintva adta a fiú tudomására válaszát. Harry néhány másodpercig egy szót se szólt. - Köszönöm - mondta végül.

A lány kérdőn ránézett. - Ugyan mit? 

- Azt, hogy lebeszéltél arról, hogy megigyam azt az izét.

- Csak az igazat mondtam. Nem tudom, hogy bírtam volna ki, hogy már nem vagy velünk - vallotta be.

- Ron elmesélte, hogy mennyire sírtál - Harry átkarolta a lányt, aki közelebb húzódott hozzá. 

- Nem tudtam máshogy kiadni magamból. Teljesen elgyengültem a gondolattól, hogy meghaltál - mondta Harry szemébe nézve mélyen. A fiú közelebb hajolt hozzá; olyannyira, hogy ajkuk teljesen összeért.  Hermione ajkának vér és föld íze volt, de Harry-t egyáltalán nem érdekelte. Hagyta, hogy sodorja magával a bódító ár, melyet Hermione okozott neki.  Még sosem érezte magát ilyen boldognak.

VÉGE

Drága Olvasóim!
Köszönöm szépen, hogy eddig velem tartottatok. Már csak egyetlenegy bejegyzés van hátra, melyet hamarosan megírok. Hálás vagyok mindenért, amit Tőletek kaptam! Köszönöm!
Millió puszi, Ashley

12. fejezet

 A SEGÍTSÉG BÁRMIKOR JÓL JÖN

Harry-ék pálcájuk segítségével nyertek fényt a sötét alagútban, ahol alig kaptak levegőt. Olyan szagot éreztek, amely a kinti fekete fákból jött. Hát persze, hiszen ők is egy olyan fában gyalogoltak éppen.
- Harry! - suttogta Hermione, majd közelebb ment a fiúhoz, hogy az jobban hallhassa. - Harry! Ezek a nyomunkban vannak! Most mit csináljunk?  - Harry aprót sóhajtott, jobb kezével megdörzsölte a homlokát, majd válaszolt. Hangja tele volt bizonytalansággal.
- Nem tudom. Meglátjuk, hogy mi van ennek a végén - mutatott előre mutatóujjával. - Nem kéne nagy zajt csapnunk, hiszen akkor még biztosabbak lennének abban, hogy itt vagyunk.

- De hát láttak lejönni. Szerintem már elég biztosak benne, Harry - tette Neville az egyik kezét Harry vállára.
- Jó. Akkor mondjátok meg, hogy mi...
- Ezt nézzétek! - Luna hátrébb állt tőlük pár méterrel. Nem vették észre, hogy lemaradt, mert mindannyian Harry-re koncentráltak.
Luna a pálca fénye segítségével találta meg azt, ami  még közelebb vitte Harry-éket a sikerhez.
- Mi a pokol ez? - kérdezte Ron, majd ő is megvilágította a pálcájával. Az alagút falán kirajzolódott egy minta; pontosabban egy kehely rajza. Luna hozzáakart nyúlni, de Ginny elrántotta a kezét.
-Ne! - szólt rá. - Ne maszatold el!- Igaza volt. Mivel az alagút fala fekete földből  volt, így könnyen lehetett rajzolni bele, ám ugyanolyan könnyen lehetett azt tönkretenni.
- Ne! Ne hagyjuk így! Most úgysem tudunk mit csinálni vele, viszont ha elmaszatoljuk, Scabior-ék nem találják meg - mondta Hermione.
- Kicsit sem lesz feltűnő, hogy a föld mindenhol egyenletes, csak itt van egy nagy paca - szólt közbe Ron.
- Jaj, ugyan már! Ha szépen, egyenletesen csináljuk, a sötétben senki sem veszi majd észre! - mondta Luna.
- De így meg mi nem fogjuk majd  megtalálni , mikor visszajövünk! - tette csípőre a kezét Ginny.
- Hallom, hogy itt vannak! Már itt vannak! Mennünk kell! - fogta meg Harry Hermione csuklóját, és elkezdte maga után húzni a lányt, de az ellenállt.
- Harry, állj már meg! El kell ezt tüntetnünk! Majd vissza kell jönnünk és kiásnunk!
Harry bólintott. - Jó! Viszont akkor sietnünk kell! - Elkezdték elmaszatolni a kehely rajzát, úgy, hogy csak ők tudják, hogy ott van. Pontosan ők maguk sem tudták, hogy mennyi időbe telt mire végeztek, de annyira elkenték a mintát, mintha ott sem lett volna.
- Ott vannak! - hallottak egy ismerős hangot. Scabior meglátta őket. Csak a futás bizonyult a legjobb menekülésnek. Scabior-ék sokkal többen voltak; esélyük sem lett volna szembeszállni velük.
Harry-ék futásnak eredtek, miközben igyekeztek kitérni a rájuk irányított varázslat alól. Próbáltak futás közben varázsolni, de nehezükre esett, ugyanis a talajból millió kis gyökér állt ki, és az egyik legrosszabb dolog lett volna, ha valamelyikük elesik.
Hirtelen az út kétfelé ágazott. Harry megtorpant. Két pillanat alatt döntött; nem volt több idejük. A bal irányt választotta. Ő maga sem tudta, hogy miért, egyszerűen a megérzései alapján döntött.
Harry-ék minden egyes lépéssel közelebb voltak az alagút végén pislákoló fényhez. Csak remélni tudták, hogy az alagút nem a sziget másik végére vezeti őket, vagy csak egyszerűen zsákutca az egész.
Nem. Mikor kiértek az alagútból, ugyanott találták magukat, mint ahol lementek.
- És most?-  kérdezte Neville. Harry nem válaszolt, csak cselekedett.  Megkerülte a fát, majd a lyukra - ahol eredetileg bementek - ráhúzta a kelyhet ábrázoló tetőt.
- Harry! - suttogta Hermione. - Ez mire volt jó?
- Majd később elmagyarázom! Most mennünk kell! - majd a folyó felé kezdett futni, a többiek pedig követték. Mikor megbizonyosodott, hogy a halálfalók nem láthatják, ránézett a fára. Scabior-ék az alagút bejáratánál álltak, és éppen a fedőt húzták le róla.
- Nos, végre elmondanád? - tette föl a kérdését Hermione.
- Azért csináltam, amit csináltam, mert muszáj volt elterelnünk a figyelmüket rólunk. Mivel nyomunkat vesztették, bár ugye, ők azt hiszik, hogy nem,  így sokkal könnyebben tudunk koncentrálni másra.
- De egy valamit nem értek - szólalt meg Ron. - Most ugye azért húztad vissza a tetejét, mert úgy gondoltad, hogy Scabior emlékezett rá, hogy ők nem húzták vissza, de mi igen, illetve csak úgy tettünk, akkor megint visszamennek a lyukba?
- Pontosan. Bár kicsit zavaros, ahogy elmondtad.
- Szerintem ígyis-úgyis visszamentek volna, hiszen hol máshol lehetne, mint odalent? - kérdezte Luna.
- És mégis hol keresnék? Persze ők el fognak indulni a jobb oldali irányba, de ugyanoda jutnak, nem?
- Valószínűleg. Most nincs más dolgunk, mint várni - mondta Harry.

 ***

Pontosan maguk Harry-ék sem tudták, hogy mióta várnak, de hirtelen Scabior jelent meg. Arcán látni lehetett, hogy nem találták meg a kelyhet. Csalódott és dühös volt. Ordítozott mindenről: Harry-ről, a kehelyről, Voldemortról.
Miután Scabior abbahagyta a kiabálást, vett egy hatalmas, mély lélegzetet, és elindult egyenesen, a többiek pedig követték, mint a kiskutyák a gazdájukat. Miután kikerültek Harry-ék látótávolságából, ők föltápászkodtak és elindultak az alagút bejárata felé.
- Remélem, mi azért megtaláljuk - szólt Ginny.
- Biztos vagyok benne! - mondta Neville.
- És ha mi van, ha nem? - kérdezte Luna.
- Olyan nincs - válaszolt Harry.
 Lent, az alagútban, Harry-ék minden egyes lépést csiga lassan tettek meg. Nagyon koncentráltak a falra, hogy pontosan hol is maszatolták el úgy, hogy ne lehessen látni, de ők tudják, hogy hol van. A pálcájukat szorosan a fal mellett tartották, hogy a fény csakis azt világítsa meg.
- Itt van! - kiáltott fel hirtelen Ron. A többiek mind köré gyűltek.
- És most? - kérdezte Ginny.
- Ásnunk kell - mondta Harry, mire Neville visszakérdezett. - Igen. Esetleg tud valaki mást megoldást? - Senki sem válaszolt. Harry elrakta a pálcáját, de mielőtt mindenki ezt tette volna, szólt, hogy kell valaki, aki tartja, mert szükségük van elég fényre. Hermione vállalkozott. Míg a tartotta a pálcát, a többiek elkezdtek a kezükkel ásni. Legalább már öt perce ástak, mikor Ginny felkiáltott.
- Mi az? - kérdezte Neville.
- Beszakadt a körmöm - nézte meg a gyér fényben. - Beleütköztem valamibe. - Harry közelebbről is szemügyre vette. A fekete föld alól kilátszódott valami szürkés. Valami olyasmi, mint egy újabb ajtó. Egy újabb ajtó, mely még közelebb visz a sikerhez. Ami már nincs messze.
 - Segítsetek! - szólt Harry, majd óvatosan elkezdte lesöpörni a földet, míg végül láthatóvá nem vált az ajtó.
- Ó, Te Jó Ég! - mondta Hermione, majd körbemosolygott. Tudta, hogy már csak pár lépés választja el őket a sikertől.
Az ajtón nem volt kilincs. Semmi sem volt. Egyedül a kelyhet ábrázoló kép, mely mindenhol felbukkant. Harry elkezdte betolni az ajtót. Nehéz volt. Alig akart megmozdulni. A többiek is bevetették teljes erejüket. Nem tudták teljesen kinyitni, de volt már elég hely, hogy beférjenek. Harry indult el elsőként. A biztonság kedvéért kezébe fogta a pálcáját, és maga előtt tartva óvatos léptekkel belépett a helyiségbe. Körbenézett. A szoba, melyben állt, kicsi volt. Olyan volt, mint egy aprócska ház,melyet a föld alá építettek. Tulajdonképpen az is volt, kivéve, hogy nem egy háznak felelt meg. A falak egykor régen még fehérek lehettek, de mostanra már színük szürkére változott. A sarkokban itt-ott felbukkant néhány pókháló, néhányukban még a megdöglött pókot is lehetett látni. Méghozzá a tüskés hátút, melyekkel Harry-ék is találkoztak.
A szoba közepén egy kis körszőnyeg volt, melyet befedett a por és a kosz. A szobában két nagy, fekete tükrösszekrény állt, és egy fotel.
Harry elindult az egyik szekrény felé. Akkorra már a többiek is mind a szobában álltak, és furcsállva néztek körbe.
Harry megállt a szekrény előtt, majd kinyitotta. Telis-tele volt vázákkal, összegyűrt papírokkal. Harry keresgélni kezdett. Szemügyre vette a vázákat, de egyikük sem a kehely volt. Átnézte az egész szekrényt, de semmit sem talált. Hermione eközben a másik szekrényben keresgélt, a többiek pedig a szobát fésülték át.
Hirtelen Hermione felkiáltott. - Itt van! Harry! Itt van! Nézzétek! - mutatta fel. A kehely aprócska volt,  és üvegből állt. Benne pedig ott volt az a bizonyos folyadék, mely halhatatlanságot ígér. És annak, aki pedig elakarja pusztítani, meg kell halnia.
Harry kivette Hermione kezéből a kelyhet, majd szemügyre vette.
- És most mi legyen? Harry, nehogy megidd! - mondta Ron.
- Eszem ágában sem volt. Ebben Mr. Freese nővére sem volt biztos.
- Mármint miben? - kérdezte Ginny.
- Abban, hogy tényleg sikerült. Lehet, hogy elrontották valahol. Lehet, hogy az hal meg, aki megissza. Pár oldal hiányzik a naplóból. Nem lehetünk biztosak semmiben sem.
- De akkor mit csináljunk vele?
- Visszavisszük a Roxfort-ba. Dumbledore tudja majd, hogy mit tegyünk vele.
- Add ide! Majd én elteszem - vette ki Hermione a kezéből, és elrakta a táskájába.
- Jó. Induljunk! - szólt Ron. Úgy tűnt, hogy ő örül a legjobban, hogy indulhatnak haza. Azonban mikor kiértek az alagútból, valami más fogadta őket, mint amire számítottak.
Odakint halálfalók harcoltak a Roxfort-i diákokkal és tanárokkal egyaránt. Voldemortot és Dumbledore-t azonban egyikük sem látta köztük.
- Itt meg mi a fene folyik? - kérdezte Ron.
- N-nem tudom - mondta Ginny. - De több halálfaló van a szigeten, mint akiket láttunk. És...hogy kerülnek ide a többiek?!
A következő pillanatban Seamus jelent meg. Arca piros volt, ki volt melegedve, és úgy tűnt, hogy az izgalom teljesen átjárta a testét.
- Seamus! - kiáltották egyszerre.
- Te meg mit keresel itt? Illetve nem... Ti mit kerestek itt?  - kérdezte Neville.
-  Dumbledore küldött minket! Tudta, hogy szükségetek lesz ránk! Csak hát... idő volt, mire ideértünk. - Harry körülnézett. Végigvezette minden a tekintetét. Bármerre nézett, egy csapat roxforti diákot látott harcolni halálfalókkal. Mindannyian hősiesen küzdöttek.
- Dumbledore nincs itt? - kérdezte Ron.
Seamus szomorúan megrázta a fejét. - Meghalt. Ahogy Piton is - a mondat végén elcsuklott a hangja.
- Hogy...hogy történhetett ez? - tette fel a kérdést Harry.
-  Piton megölte...Dumbledore-t. Így Voldemort teljes bizalmát elnyerte, de ez nem tartott sokáig, ugyanis pár nappal később Piton is meghalt. Voldemort megölte a bodzapálcáért.
- Most hol van? A szigeten?
- Nem láttam - csóválta meg a fejét Seamus. - Mennem kell! - rohant el, hogy segítsen a többieknek.
- Biztos, hogy a szigeten van - mondta Harry. - És én meg fogom találni! - állt föl, majd maga sem tudta, hogy merre, de elindult.
- Harry, várj! Mit akarsz tenni? - szaladt utána Hermione.
- Add ide a kelyhet!
- Tessék? - döbbent meg a lány.
- Hermione. Add ide! Sietnem kell! Le kell győznöm Voldemortot! Nincs semmire sem időnk.
- Nem! Nem hagyom, hogy megidd! Lehet, hogy te halnál bele! Nem emlékszel? Te mondtad, hogy hiányzik pár oldal és...
- Nem érdekel. Csak így vagyok biztos a sikerben. Nem veszíthetek, Hermione! Most nem!
- De ne csalással akarj nyerni! - szólt a lány.
- Hermione, ez nem csalás.
- De! De az! Mert nem a puszta erőddel nyersz. Olyan vagy, mint Voldemort. Ő is nézd meg mit csinált! Sokkal gyengébb lenne, ha az élete nem lenne szétválasztva  Horkruksokban.
- Hermione. Add ide a kelyhet! - mondta kemény hangon a fiú.  Hermione most nem állt ellen. Csalódott sóhajjal Harry kezébe adta.
- Gondold át! - szólt, majd hátat fordított neki, és elrohant, hogy segítsen harcoló barátainak.

***

Maga Harry sem tudta, hogy pontosan mióta ment össze-vissza a szigeten. Ő sem tudta, hogy hova vagy miért megy, egyszerűen ment megérzései alapján.
- Harry Potter! A kis túlélő! Hát mégis jöttél meghalni? Gyenge vagy... és az is maradsz - mondta Voldemort. Harry mögött állt, aki a hirtelen hangtól összerezzent. Voldemorton látszott, hogy biztos a sikerben.
- Tudatában vagyok annak, hogy nálad van a kehely. Add hát szépen ide! - nyújtotta a kezét. - Vagy ha nem...végig kell nézned, ahogy a barátaid szenvednek, és csak azután öllek meg. Választhatsz - suttogta.
- És mi van, ha már rég megittam? - kérdezte gúnyos mosollyal Harry.

***

Hermione a hirtelen ötlettől vezérelve hátat fordított a csatának, és ész nélkül rohanni kezdett az alagút felé. Biztos volt benne, hogy csakis rossz vége lehet, ha Harry megissza a kelyhet. Berontott a kis szobába, majd abban a szekrényben kezdett kutakodni, ahol azt az előbb Harry tette. Széttúrt mindent. Minden egyes összegyűrt papírt átnézett, átolvasott. Majd keze ügyébe került a kiesett lapok egyike.

1957. június 26.

Kedves Naplóm!

Ámbár sikerült elkészíteni a kelyhet, mégsem az lett a végeredmény, amit vártunk.  A kehely mérgező, így aki megissza, pár percen belül meghal. Így se lett olyan rossz, mert a hatalomra törő gonoszokat megállíthatjuk!

Hermione felsikított. Keserves sikoly tört elő belőle, és csak remélni tudta, hogy Harry nem itta meg a kehelyben lévőt.

Drága Olvasóim!

Igen, én is tudom, hogy mennyit késtem, de most nagyon magam alatt  vagyok. Ezt most hagyjuk is.

Elérkeztünk a történet utolsó részéhez. Kicsit szomorú vagyok, ugyanis nem minden úgy alakult a történetben, ahogy elterveztem, de később rájöttem, hogy a befejezés, amit elgondoltam, jobb, mint az előző. Már csak egy epilógus van hátra, amit igyekszem hamar hozni. Köszönöm minden Olvasómnak, aki eddig is velem volt, és velem együtt fejezi be a történetet! Az új blogom már kész, hamarosan meg is osztom veletek a linkjét!

Xx Ashley

11.fejezet

MÁR TUDJÁK, HOGY ITT VAGYUNK

 - Ne mozdulj! - suttogta a fiú.  Szemével egyenest a halálfalókra nézett. Öten voltak. Voldemort azonban  nem volt velük, ami Harry-éknek is feltűnt.

- Az ott nem Scabior? - mutatott a távolba Hermione.

Harry bólintott. - De. Voldemort őt küldte saját maga helyett. Csodálom, hogy még nem bukkantak a nyomunkra. Se Dumbledore.

- Lehet, hogy ő már a szigeten van.

- Vagy éppen a Roxfort-ot védi. Voldemort-nak megvan az esze. Tudja, hogy elsőként Dumbledore-hoz mentünk, és tudja, hogy a kelyhet keressük - suttogta a fiú. Miközben beszélt, nem nézett a mellette didergő lányra, végig Scabior-t figyelte, aki megállás nélkül mondta a magáét.

- Sosem fogja be a száját? - kérdezte unott hangon Hermione. Harry felsóhajtott.

- Hát, nyilván előbb akarják megtalálni, mint mi. Képzeld csak el, hogy Voldemort mit tenne velük, ha a tudtára jut, hogy én már réges-rég elpusztítottam.

- És már nem is élsz...- suttogta a lány, de Harry alig hallotta, így visszakérdezett. - Semmi - rázta meg a fejét. A lány tudta, hogy Harry senkinek sem fogja hagyni, hogy elpusztítsa, csakis ő teheti meg. Azt is nagyon jól tudta, hogy a fiú csak óvni próbálja őket ezzel, de igazából egy részüket elpusztítja a kehellyel együtt - azt a részüket, amiben Harry szeretetét őrzik. A fiú nyilván elfelejtette, hogy a kehely elpusztítása egy életet  kér cserébe.

A csendet egy sikítás törte meg. Épp olyan, mint amilyet az az ág adott ki ma, mikor Harry rálépett. Mindenki a hang irányába fordult.

Ron éppen a fülét fogta, hogy ne hallja ezt a borzalmas hangot.

- Ron! - kiáltott fel a lány, épp csak annyira, hogy csakis ők hallhassák. A hang hirtelen abbamaradt. Az ágból elkezdett kifolydogálni a fekete folyadék, éppúgy mint pár órával ezelőtt.

- Mit keresel itt? - kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel, de választ ugyan nem kapott rá. A fekete csuklyás alakok mind feléjük néztek. Bár nem láthatták őket, attól még mindent hallottak.

- Mi volt ez? - kérdezte Scabior. Senki sem adott választ neki, majd egy halálfaló kivált a tömegből és elindult Harry-ék felé.

- Maradj! Majd megnézem én! - utasította Scabior. Elindult a halálfaló után, aki csak bólintott, és visszaállt a többiek közé. Scabior egyre közelebb ért hozzájuk, Harry-ék pedig nem mozdultak. - Itt senki sincs, hacsak nincs levédve ez a terület - Scabior a pálcájáért nyúlt, azonban egy újabb sikítás hallatszott; ezúttal az ellenkező irányból.

- Csak egy gally volt, Scabior.  Valószínűleg az előbb is én  léptem rá - szólt az egyik, majd fölemelte az előbb említett dolgot.

- Máskor jobban figyelj! Nem állhatunk meg folyton minden hibátok után! - Scabior hátat vetett Harry-éknek és visszaindult a halálfalókhoz. - Most pedig induljunk! Nem találhatja meg más előttünk!

 Amint Scabior-ék kikerültek Harry-ék látó- és hallótávolságából, egymás szavába vágva kezdtek hadarni mindenről.

- Ron! Mégis miért jöttél? Miért nem tudtál nyugton maradni a sátradban? - támadta le Hemrione Ron-t, akin látszott, hogy nagyon sajnálja az előbb történteket.

- Nem tudtam aludni, és hallottam, hogy ti ébren vagytok. Ez olyan nagy bűn? - Ron felemelte a hangját.

- Fejezzétek be! Mindketten! Ron nem tehet róla! Te is ugyanúgy ráléphettél volna!

- Harry - kezdte a lány-, úgy látszik te nem fogod fel a helyzet komolyságát! Ha az a halálfaló nem lép rá arra az ágra, és az a valami nem kezd el ordítani, most végünk lenne!

- Ne aggódj, Hermione! Feltudom fogni a helyzet komolyságát - Harry hangja rideg és halk volt, de a hármójuk között lévő csendben tisztán hallatszott. - Hagyjuk ezt abba! Inkább feküdjünk le mindannyian. Nekem éppen elég volt ebből a napból!

***

- Harry! - mondta ki a fiú nevét valaki egymás után többször is, miközben egyik vállát rázva ébresztette  föl. Harry lassan kinyitotta a szemét, de a fény, amely a sátor nyílásán beáramlott, túl erős volt még neki, így ledőlt, és lassan újra megpróbálkozott szemhéja felnyitásával. Harry fölött Ginny térdelt, jobb kezével erősen szorítva vállát, ugyanis baljában a pálcáját szorongatta. - Harry! Na végre! Egy ideje már próbállak fölkelteni! - A fiú összeráncolt szemöldökkel meredt Ginny-re. A lány vörös haja tiszta kosz volt; tele volt fűvel és levéllel, de úgy tűnt, nemigen érdekli ez. - Harry, képzeld! Halálfalók vannak a szigeten! - A lány hangjában izgalom és félelem érződött egyaránt.

- Megláttak minket? - tette föl a kérdést rögtön.

- Nem. Csak éppen Neville-lel kerestük az utat, hogy majd merre menjünk, amikor meghallottuk, hogy mögöttünk jön valaki, így bemenekültünk a fák közé és elbújtunk.

- Nem volt jó ötlet elindulnotok így. Le kéne szoknotok erről, csakúgy mint Ron-nak. Ginny, szerinted mi történt volna, ha azok meglátnak?!

- Tudom és sajnálom, de...Harry! Gondolkodj már! Nem vagyunk egyedül. Lehet, hogy Voldemort is itt van valahol! -  mondta, miközben leült a fiú mellé, és kivett egy almát a zsákjából, majd kérdőn mutatta felé.

- Nyugodtan - vonta meg a vállát, Ginny pedig jóízűen beleharapott. - Hol vannak a többiek? - kérdezte a fiú.

- Kint beszélgetnek - Harry feltápászkodott, majd kiment a sátrából, a lány pedig követte.

Mindannyian odakint ültek és éppen nevettek valamin. Harry egy kicsit megkönnyebbült, hogy még megmaradt a jókedvük, azok után, hogy látták, nem egyedül keresik a kelyhet.

-  Min nevettek? - kérdezte mosolyogva, miközben körbenézett a társaságon. Hermione Ron mellett ült, aki a tenyerébe támasztott állal hallgatta Neville-t. Luna szorosan Neville mellett ült, de úgy tűnt, hogy a fiút ez egy cseppet sem zavarja.

- Neville éppen egy gyerekkori történetét meséli - magyarázta Hermione, majd visszafordult a mesélő fiúhoz, aki a történetmesélés közben is nevetett, így néhány szavát alig  lehetett érteni.

Mikor Neville a történet végére ért, elcsendesedett, majd hanyatt vetette magát és felsóhajtott.

- Gondolom, Ginny már elmondta a reggeli kis kalandunkat.

- Igen - bólintott Harry. - Viszont én már előbb tudtam, mint ti.

- Ezt hogy érted? - kérdezte Ginny, aki még mindig Harry mellett állt, és az almán csámcsogott.

- Úgy, hogy tegnap, mikor ti már lefeküdtetek, Hermione, Ron és én még fent voltunk. Beszélgettünk és akkor láttuk meg őket - Harry tudta, hogy nem a teljes igazságot mondta el nekik, de nem akarta elmesélni azt, ami valójában történt.

- Miért nem szóltatok? - kérdezte szemrehányóan Ginny.

- Mi szólni akartunk, de nem pont akkor. Reggel akartuk elmondani - Harry kisebb szünetet tartott. - A franc gondolta, hogy elindultok felderítőútra!

 - De annak is meglett a maga sikere - szólalt meg Neville, miközben feltápászkodott és leporolta fekete nadrágját. 

- Ezt hogy érted? - kérdezte Luna.

- Hát, miután Ginny-vel bemenekültünk a fák közé, Ginny mondta, hogy így nem lesz jó, mert biztos meglátnak, szóval beljebb mentünk.

- És akkor láttuk meg a nagy fát - vette át a szót Ginny.

- Milyen nagy fát? Gyertek, megmutatom! - indult el Neville, de Harry visszarántotta. 

- Várj! Onnan szeretném folytatni tovább az utat, szóval szedjük össze a cuccainkat, mert nem szeretnék időt vesztegetni azzal, hogy most itt hagyjuk és később visszajövünk értük.

 ***

Miután Harry-ék összeszedték mindenüket és úgy érezték, hogy képesek mindannyian nekivágni az útnak, elindultak. Neville mindeközben végig magyarázott össze-vissza mindenről. Arról például, hogy reggel láttak egy pókot menni, de szerencsére az nem vette észre őket, így tüskék nélkül megúszták.

Úgy tűnt, Ginny sokkal magabiztosabb, mint Neville, így ő ment elől és ő figyelte az utat, míg a fiú mesélt.

- Ez az! - állt meg Ginny hirtelen egy hatalmas fa mellett. A fa csak magasságban különbözött a többitől: ugyanolyan fekete és büdös volt,  viszont sokkal nagyobb. 

- És? - tette föl a kérdést Ron. Ginny felmutatta az egyik mutatóujját, jelezve ezzel, hogy várjanak, majd leguggolt és a fekete, elszáradt leveleket elkezdte arrébb söpörni kezeivel. Végül mindenki számára láthatóvá vált, hogy mit fedtek a levelek. Egy hatalmas fekete lyukat a fa gyökereinél, ami le volt fedve egy kelyhet ábrázoló fedéllel.

- Ez meg mi? Gondoljátok, hogy itt van a kehely? - kérdezte félig boldogan félig gyanakodva Luna.

- Az túl egyszerű  lenne - szólt Hermione.

- Nem, Scabior erre láttam őket - hallottak Harry-ék egy ismerős hangot. Annak a halálfalónak a hangját, aki tegnap rálépett az ágra, így megmentve őket a lebukástól. Most azonban észrevette őket, a többiek pedig követik.

- Jól van! - Scabior hangja egyre erősebb lett, minden egyes közeledő lépését tisztán lehetett hallani. - Biztos vagy benne, hogy Harry Potter-t láttad? - kérdezte.

- Igen - bólintott a halálfaló. Harry-nek pedig minden világos lett: ő ment most legutolsóként, és nyilván az egyikük meglátta őt és követni kezdték.

- Én itt senkit sem látok - mondta Scabior. Persze, hogy nem láthatott, hiszen Harry-ék már rég a lyukban voltak. - Ez meg mi? - kérdezte letérdelve a földre,  miközben a lyuk fedelét nézte; pontosabban a kelyhet ábrázoló mintát. A halálfalók rögtön ott termettek  és lehúzták a tetőt, így láthatóvá vált számukra a lyuk.

- Itt van a kehely! Ha igaz amit mondtál, akkor Potterék már rég előttünk járnak! Indulás utánuk! - mutatott a lyukra, és az első halálfaló már bele is ugrott, így elveszve a lyukban terjengő sötétségben.

Drága Olvasóim!
Nagyon köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok. Köszönöm a 3 oklevelet, melyet a blog nyert és köszönöm a két díjat. Tényleg leírhatatlanul hálás vagyok ezekért!
 Előre leszögeznék valamit, hogy informáltak legyetek a blog jövőjével kapcsolatban. Ugye van a felvételi, amit a nyolcadikosok írnak, méghozzá jövő hét szombaton!!! Előre félek, komolyan. Addig ne nagyon számítsatok új részre. Lehet, hogy összeszedem magam és megírom hétvégén, de ez nem biztos! Viszont két hét múlva már nem kell erre figyelnem és lesz elég időm a blogra!
XxAshley

10.fejezet

 NEM VAGYUNK EGYEDÜL

Harry látta, hogy Neville-t megviselte ez az egész. És bár a fiú erről egy szót sem szólt, látni lehetett rajta. Harry hátrafordult. Neville jobb oldalán Ginny ment és végig viccekkel szórakoztatta, balján pedig Luna ballagott, láthatóan nagyon elmerült a gondolataiban.

- Megint azon gondolkozol, hogy ez a te hibád? - kérdezte Hermione. Harry összerezzent. Nem szerette, mikor a lány a semmiből hirtelen felbukkant.

 Harry nyelt egyet. Tudta, nagyon is jól tudta, hogy Hermione milyen választ  vár. Csakhogy nem az volt az igazság. Harry tényleg ezen törte a fejét. Ha egyedül jött volna, akkor most Neville nem lenne ilyen állapotban.

- Ne is válaszolj! - mondta a lány, majd felsóhajtott. - Már mondtam, hogy ezt ne így fogd föl! Lehet, hogy most Neville teljesen kivan, de hidd el, idővel megnyugszik. Már csak azért is, mert elmondhatja, hogy túlélte!

- Hermione, te nem érted! Nem érted, hogy nekem ez milyen. Látni, hogy Neville ennyire rosszul érzi magát, és hogy...hogy minden az én hibám! Le kellett volna beszélnem őket erről! És titeket is!

- Megpróbáltad. És lássuk be, semmire sem jutottál volna! Mert egy csapat vagyunk! És már mondtam. Ha valami bajod esne és nem vagyok itt, mert féltem, akkor tudod, hogy mennyire rosszul éreztem volna magam - Hermione kifújta a levegőt és szünetet tartott, majd folytatta, miközben a földet nézte, hogy hová lép. Harry tekintete Ron-t követte, aki elől ment és a táblát kereste, melyet reggel mutatott meg neki. - Ne emészd magad! Sose hagyunk cserben, ezt ne felejtsd el! - Hermione elégedett volt utolsó mondata után. Látta a mellette haladó fiún, hogy most elgondolkozott mondandóján. Pár perc szünet után Harry halkan megköszönte.

- Szívesen - mondta a lány. - Csak az igazság beszélt belőlem - Harry látta, hogy a lány még mondani akar valamit, de már nem volt alkalma rá, ugyanis Ron felkiáltott.

- Gyertek! Itt van! - mutatott az egyik szénfekete fára, melyen ott virított egy szürke tábla. A feliratot  alig lehetett elolvasni, sőt! Harry-ék azt se tudták, hogy pontosan milyen nyelven van írva. Harry leguggolt, majd kutakodni kezdett hátizsákjában.

- A naplót keresed? - érdeklődött Ron, bár tudta jól a választ, mégis megkérdezte.

- Igen. Hátha bele van írva valami.

- Szerintem biztos! - Mondta Luna, akit most hallottak először hosszú percek múlva megszólalni.  Mindenki ránézett, kivéve Harry-t. Ő tovább kutakodott a napló után, míg végre a keze ügyébe került.  Lunára nézett, aki arról magyarázott, hogy Mr. Freese nővére ötlete volt elrejteni a szigeten a kelyhet, tehát ő írhatta, azért, hogy megfélemlítse a betolakodókat. Harry elgondolkozott. Volt valami igazság amit Luna mondott. Viszont Mr.Freese nővére nem gondolt abba bele, hogy olyanok, mint Voldemort, nem fognak megijedni egy vacak táblától. Harry kinyitotta a naplót, és lapozgatni kezdte, miközben mindenki köréje gyűlt.

 - Állj csak meg! - szólt rá Hermione. - Vissza! - utasította, Harry pedig engedelmeskedett, és visszalapozott egyet. Hermione megrázta a fejét. - Nem, még egyet! - Amint a fiú visszalapozott, Ron már olvasta is föl a naplót. 

-  ,,Biztos vagy benne, hogy képes leszel-e végigcsinálni? Bízol a képességeidben? Lehet, hogy erős vagy, de a lelked mélyén te is tudod, hogy nem fogod túlélni, ami az erdő sűrűjében vár. Ez csak a kezdet volt!"

 Harry végigvezette a tekintetét mindenkin, hogy megbizonyosodjon a többiek állapotáról, de senkiről sem tudta megmondani, hogy mit gondol. Talán féltek, de a fiú semmi jelét sem látta az arcukon. Ginny köhintett egyet.

- Nos, akkor mi legyen? -  kérdezte. - Indulhatunk tovább? - Harry ránézett a lányra. Ginny-n látszott a türelmetlenség. Alig várta, hogy végre elindulhassanak, vagy inkább csak a hazaindulás pillanatát várta; Harry nem tudta eldönteni.

- Persze - mosolygott Neville. Nem az a kellemes, boldog mosoly volt, inkább idegessége leplezése miatt mosolygott. Álca.

- Rendben - bólintott Harry, majd elindult.

 ***

A fák egyre nagyobbak lettek és egyre kellemetlenebb szagot árasztottak, de Harry-éket egy cseppet sem érdekelte ez a szag. Jobban frusztrálta őket a tegnapi pókokkal való találkozás. Esteledett. Harry-ék tudták, hogy a legveszélyesebb élőlények ekkor jönnek elő. Mindannyian számítottak arra, hogy ma este megint találkozhatnak valami újjal.  

Harry rálépett egy ágra, ami a talpa alatt kettétört.  Normális esetben az ág reccsenő hangot adott volna ki, de ez a valami sikoltott.  Borzasztó volt a fülnek. Mintha egy ember kínzó fájdalmakat élne át, és sikítással próbálja enyhíteni fájdalmát. A sikítás hirtelen abbamaradt. Harry óvatosan felemelte lábát, majd lerakta a földre, miután megállapította, hogy nincsen semmi a talpa alatt.

- Jól hallottam, hogy sikított az ág? - kérdezte Ron tágra nyílt szemekkel, miközben fejét ide-oda  kapkodta, próbált mindenkire nézni, de senki sem viszonozta a nézést. Csak Harry-re meredtek döbbenten.

- I-igen. Harry, csináld újra! - szólt Hermione. Harry nem tiltakozott, csak bólintott egy aprót a fejével,  mély lélegzetet vett, majd újra rálépett. Semmi.   Egyszerűen semmi sem történt. Luna elvette kezeit a füleitől, majd Harry-hez lépett, lehajolt, majd kezébe vette az ág egyik részét. 

- Csöpög róla...valami - szólt Ginny halkan, szinte már suttogva. Luna már nyújtotta ki mutatóujját, hogy a folyadék rácsöpögjön és megtudja nézni, mi is az pontosan, de Harry elrántotta a kezét.

- Ne! Nehogy megpróbáld! Fogalmunk sincs, hogy ártalmas-e, mint ahogy a vízről sem tudtuk, hogy éget!

- Bocsánat! - szabadkozott a lány.

Harry jobban szemügyre vette az ágról lecsöpögő folyadékot. Fekete volt, akárcsak a fa, melyről leesett. Az ág belsejéből jött. Mintha...mintha csak a vére lenne.

- Ez lehetetlen! - kiáltott fel Harry. Őszintén szólva, a fiú magában akarta kimondani a szavakat, mégis hangosan törtek föl torkából.

- Micsoda? - kérdezte Neville. Közelebb lépett, majd jobban szemügyre vette az ágat. - Teljesen olyan, mintha a vére lenne, nem igaz? Mintha...érezne. Élne. Akárcsak egy ember!

- Bizony. Szerintetek ez a valami él? Pontosabban élt? - kérdezte Ron, miközben az állát vakargatta.

- Elképzelhetőnek tartom - szólt Ginny. - Nem nézzük meg, hogy így van-e?

- Azt akarod mondani, hogy törjünk le még egy ágat?  - tette fel a kérdést Hermione.

- Igen. Igen azt!

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet...- vallotta be Hermione.

- Miért? - kérdezte Luna, aki még mindig az ágból csöpögő fekete ,,vérrel" volt elfoglalva.

-  Hermione-nak igaza van! Nem kéne magunkra haragítanunk a fákat is! - nevetett idegesen Ron, bár ő maga is tisztában volt vele, hogy talán igaza van ezzel kapcsolatban. Harry eldobta az ágat, majd szembefordult a többiekkel.

- Mi legyen? Maradjunk itt éjszakára, vagy keressünk másik helyet? - ajánlott fel két lehetőséget. A többiek összenéztek, kivéve Lunát, aki még mindig az ágat figyelte, amely a földön hevert tőlük pár méterre. A fekete folyadék egyre csak folyt  ki belőle, beterítve a körülötte lévő területet.

- A második - mondták egyszerre. Harry felnevetett.

- Valahogy erre a válaszra számítottam.

***

Harry-ék  pár méter megtétele után találtak egy megfelelő helyet maguknak. Miután levédték a területüket, úgy döntöttek, hogy rögtön alszanak. Főleg Neville, aki azt mondta, hogy jobb ha kialussza magából a mai nap borzalmait.  Egy valaki azonban nem tudott aludni. Harry  leült a pokrócra, amit Ginny terített még le a földre. Kellemesen meleg volt, ahhoz képest, hogy jó ideje a  hideg földön hevert. 

Harry maga elé nézett.  Mélyeket lélegzett; jólesett neki a friss, hideg levegő. Hirtelen Hermione telepedett le mellé. Nem szólt, csak a fiúra mosolygott. Percekig ültek így, némán. Harry-nek jólesett a csend, ami körülvette őket. Érezte a lány parfümjét. Szerette azt az illatot. Gyümölcsös volt;  Hermione mindig olyat használt.

- Szerinted képesek leszünk megszerezni a kelyhet, anélkül, hogy valaki megsérülne? - kérdezte Harry.

- Igen. De Harry - a lány felsóhajtott, majd folytatta -, már mondtam, hogy ne ezen rágódj! Inkább azon, hogy mi van, ha Dumbledore utolér minket. Bizonyára már a szigeten tartózkodhat! 

- Ssssh - szólalt meg hirtelen a fiú. Hermione összeráncolt szemöldökkel meredt a fiúra, aki  felemelte kezét, és mutatóujjával a távolba mutatott. 

- Jön valaki!

Hermione elnézett abba az irányba. Senkit sem látott. Már szólni akart a fiúnak, hogy nyilván a tegnap esti pókok mozgását halljuk, de hirtelen megjelent egy árnyék. Valakik árnyéka. 

- Halálfalók! - suttogta a lány.

Sziasztoook!

Először is boldog karácsonyt szeretnék kívánni nektek. Tudom, kicsit elkéstem ezzel, de nem baj. :)

Fogalmam sincs, hogy mikor jön a kövi rész, de IGYEKSZEM! Ugyanis a kövi rész fele majdnem kész. Viszont semmi sem akarok ígérgetni, ugyanis felvételire készülök, nekem pedig nagyon fontos, hogy jó suliba vegyenek föl.

Xx Ashley

  

9.fejezet

 VÉRVÖRÖS

Harry különös hangra ébredt. Nem tudta megállapítani, hogy pontosan mit is hall.  Szemeit még csukva tartotta, mert  érezte, hogy tudna aludni. Azonban a hang csak nem akart abbamaradni. Harry lassan kinyitotta a szemét. A napsugarak fénye túl erős volt még ahhoz, hogy rögtön kinyissa. Mikor végre tisztán látott, és szemét is ki tudta nyitni teljesen, körbenézett. A hely, ahol letáboroztak erre az éjszakára, nem is tűnt már annyira félelmetesnek. Persze, azt el kell ismerni, hogy így sem volt szívmelengető látvány. Harry a sátorban alvó társaira nézett. Mindenki olyan békésen aludt; egy valakit kivéve. Ron nem volt ott. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett az üres helyre. Talán hazahoppanált volna? Biztosan nem, hiszen ez nem ilyen egyszerű.

A kép nem saját munka!

Harry felvette fekete pulóverét, majd úgy döntött, hogy megkeresi barátját. Ő sem tudta ugyan, hogy merre menjen, vagy hogy van-e értelme egyáltalán a keresésnek. Elnézett arra, ahol tegnap a pókokkal találkozott. Nem. Ron biztosan nem arra ment el. Harry megfordult és elindult  az  ellenkező irányba. Még ő maga sem tudta, hogy pontosan hová tart, csak ment egyenest előre. Az összes fa, melyek mellett elhaladt, fekete volt, ám egyiken sem látott mozgást. Neville-nek talán igaza volt. Ezek csak este jönnek elő. Kész szerencse!
Harry egy folyóhoz ért. Bár inkább tűnt pataknak - egy nagyobb pataknak -, de nem az volt. A víz furcsa módon tiszta volt; az aljáig le lehetett látni. Mikor Harry észrevett valami, vagy inkább valaki ismerőst elmosolyodott.
Ron ott állt a kis folyó közepén. Csupasz felsőteste vizes volt. Új, tiszta ruhái Harry mellett feküdtek.
- Jó reggelt, Harry! - kiáltott fel a vörös hajú fiú, majd játékosan megcsapkodta a víz felszínét.
Különös, hogy ennyire jó kedve van - gondolta Harry.
- Neked is, Ron! - mosolygott. - Mire ez a nagy jókedv?
Ron még mindig a víz felszínével játszott. - Nem is tudom. Csak próbálom...elterelni a figyelmemet. Nehéz beismerni, de...félek egy kicsit.
- Mindannyian félünk, Ron. Ez nem szégyen. Én sem tudom, hogy mi várhat ránk. Sőt, az is lehet, hogy a közeledben úszkál valami, és csak arra vár, hogy lecsaphasson rád. - Harry ezt viccnek szánta, bár ő maga is tudta, hogy igaza lehet.
Ron szemei tágra nyíltak, ajkai meg-megremegtek. - Hogy mi van?
- Jaj, nyugodj meg! Most csak kitaláltam ezt.
Ron nem válaszolt rá. Csönd telepedett kettejük közé. - Na és veled mi van? Hogyhogy utánam jöttél?
- Nem is tudom. Azt hittem történt veled valami.
- Történt is. Képzeld, Harry, megtaláltam az utunkat. - Harry nem értette meg rögtön, hogy vörös hajú barátja mit ért az utunk alatt. - Arra kell mennünk - mutatott a háta mögé. - Van arra valami kiírva, gondolom nem a véletlen műve.
- Mi van kiírva? - kérdezte Harry, miközben bakancsával odébb rúgott egy jókora követ.
- Nem tudom. Valami furcsa tájföldiírásnak tűnik. Hermione csak tudja - magyarázta Ron.
- Nem gondolod, hogy vissza kéne mennünk? - kérdezte Harry, mire Ron csak bólintott, majd elindult kifele a folyóból.

- Ti meg hol voltatok? - vonta őket kérdőre rögtön Ginny. Harry Ron-ra nézett; azt hitte,hogy a fiú fog válaszolni a kérdésre. De Ron csak visszament a sátrába, kivett a hátizsákjából egy almát, és enni kezdte.
- Ron megtalálta az utat, amerre mennünk kell - válaszolt Harry.
- Ez  remek! - csettintett Hermione. - Ügyes vagy, Ron! - mosolygott rá a lány, mire Ron viszonozta a gesztust.
- Na és, mikor indulunk? - kérdezte Ginny, miközben leporolta fekete nadrágját. Mindenki Harry-re nézett, mire a fiú megvonta vállát.
- Indulhatunk most is, ha mindenkinek jó, és mindenki fel van készülve. - Harry mindenkin végigvezette a tekintetét, hogy megbizonyosodjon a válaszról. Mindenki csak bólintott. Ez azt jelentette, hogy készen állnak, bármi is vár rájuk.


Harry-ék a folyóhoz értek. Tudták, hogy most nincs itt a kényeskedés ideje; át kell gázolniuk a folyón. És bár tisztának és ártalmatlannak tűnt, mindannyian sejtették, hogy rejt valami veszélyt. Elsőként Harry indult neki. A víz felért teljesen a derekáig, onnantól viszont nem emelkedett tovább. Harry a hátizsákját szorosan maga előtt emelve ment, nehogy vizes legyen, hiszen ott lapult benne a napló. A fiú gondolta, hogy még szüksége lehet rá. Másodikként Hermione indult el a fiú után. Minden egyes lépésnél csakis a vizet figyelte, pontosabban az alját, hogy hová lép. Hermione-t Ginny követte, majd Ron indult neki a víznek. Harry és Hermione már a folyó másik oldalán állt. Most Lunán volt a sor. Lassan indult neki, minden lépésére nagyon figyelt. A víz alján sziklák voltak. Épp olyan feketék, mint a pókok tegnap éjjel. A folyó túloldalán Harry és Hemrione éppen Ginny-t segítette ki a vízből, Ron pedig egyedül mászott ki. Az  utolsó Neville volt. Beharapta alsó ajkát, mindkét kezét szorosan ökölbe zárta, nagy lélegzetet vett, majd elindult. Megborzongott, mikor a hideg víz befolyt a cipőjébe, átáztatva a zokniját.  Túl akart már lenni rajta, így nagyon sietett. Mikor Luna is kiért a partra, Neville felnézett és a gondolat, hogy már csak ő az utolsó és mindenki rá vár; felbosszantotta. Sietett. Néha felnézett, hogy megbizonyosodjon róla, nem hagyták ott. Persze, ez sosem történne meg. Luna és Ginny mosolyogva biztatták, Hermione a vizes cipőjével volt elfoglalva, Ron és Harry pedig beszélgettek. Néha Neville-re pillantottak és mosolyogva biztatták, majd folytatták azt, amit abbahagytak.
Neville az egyik lépésénél felnézett, hogy milyen messze a part, így nem látta a fekete sziklát. A fiú megcsúszott és hátraesett. A parton lévő Luna és Ginny felsikított, Hermione felugrott, a fiúk pedig abbahagyták a beszélgetést. Neville újra talpra állt. Kevés vizet nyelt le; nem tudta eldönteni, hogy most ez káros lehet-e vagy sem.
- Minden oké! Jól vagyok!
- Biztos? - kérdezte Ron, mire Neville csak bólintott. Tett egy lépést, majd felszisszent.
- Neville! Mi a baj? - kiáltott oda neki Ginny.
- Elvágtam a kezem. Biztos mikor hátraestem, beütöttem valahova - mondta, majd vérző kezét belemártotta a folyó hideg vízébe, hogy enyhítse a fájdalmat. A kristály kék víz felszínét Neville vére átfestette vörössé. A vér egyre nagyobb területet színezett át. Harry-ék már akkor tudták, hogy baj van. Neville keze nem vérzett ennyire, épphogy megvágta magát. A fiú rohanni kezdett kifelé. Amerre ment, ott a víz vörös lett,és nagyon gyorsan terjedt, míg végül az egész folyót át nem festette vérvörössé.
Neville nem fordult hátra. Csak rohant egyenest a part felé. Majd egyszer csak felkiáltott.
- Neville! Mi történt? - kérdezte aggodalommal teli hangon Hermione.
- Valami...megharapott! - Neville kénytelen volt megállni. Érezte, hogy valami beleharapott a combjába és még mindig rajta van. A fiú le sem látott az aljára, így nem is tudta, hogy mi támadta meg. A víz, mely eddig gyönyörű kék volt, mostanra sötét és vörös lett.  Neville  megmarkolta a különös teremtményt, majd kiszedte a húsából és a víz felszínére hozta, hogy jobban lássa, mi az. A teremtmény nem volt nagyobb a tenyerénél, viszont ijesztőbbnek hatott, mint a tegnapi pókok. Egy kis fekete halra hasonlított, azonban teljesen más volt. Egyetlenegy nagy, fekete szeme volt  a szája fölött, melyből két, hatalmas és éles fog lógott ki.  Neville elhajította, ki a szárazföldre. Újabb harapást érzett, ezúttal a bokájánál. Nem volt ideje ezzel foglalkoznia. Rohant a part felé, ahol a többiek idegesen figyelték Neville-t. Mikor a fiú közel volt a parthoz, a többiek a kezüket nyújtották, hogy kihúzzák. Neville megkapaszkodott Ron és Harry kezében, majd mikor azok kihúzták, hanyatt feküdt a földön és egy mélyet sóhajtott. Ginny leguggolt a lábához és kiszedte belőle a teremtményt.
- Kösz! - mondta fáradtan Neville. Harry a folyóra nézett. A színe kezdett visszaalakulni kékké.

Sziasztok!

Sajnálom a sok késést, de nekem ez egy nagyon kemény évem. Mindegy. Kösznöm az előző részhez érkezett komit (<33). Most semmit sem ígérek, hogy mikor hozom, mert nem szeretnék megígérni  valamit, ami nem biztos, hogy teljesül. :)

Xx Ashley