Prológus

- Lumos - varázsolt Harry egy kis életet a sötétségbe pálcája segítségével. Egy sötét folyosón haladt, melyet beborított a por.  A folyosó telis-tele volt régi, ócska képekkel, melyek egy-egy mágust ábrázoltak.

Harry lassan haladt, minden lépésére ügyelt, nehogy nagy zajt csapjon. Nyomában Hermione és Ron, akik mostanában sokat veszekedtek, még a legapróbb dolgokon is összekaptak, ám most kénytelenek voltak  visszafogniuk magukat.

-Harry! - suttogta Hermione, majd óvatosan megfogta Harry karját és gyengéden visszarántotta. - Nézd! - mutatott az előtte lévő képre. - Neked nem ismerős? Olyan...mintha...mintha láttam volna őt valahol.

Harry közelebb lépett a képhez és alaposan szemügyre vette. Egy idős embert ábrázolt. Szeme alatt karikák húzódtak, ősz haja lófarokban volt összefogva. - Nem tudom Hermione, nekem nem mond túl sokat. - Újra a képhez lépett, még egyszer megnézte, majd egy nagy sóhajtást követően megrázta a fejét. - Tényleg nem tudom, hogy ki lehet.

Ron gúnyosan felnevetett. A halk folyosón hátborzongatóan visszhangzott a nevetése. - Ugyan, Hermione! Lehet, hogy az egyik mesekönyvedben láttad és onnan ragadt meg! De ha engem kérdeztek, akkor jobb lenne ha minél gyorsabban eltűnnénk innen!

Hermione először nem válaszolt; próbálta feldolgozni a hallottakat. Mesekönyv? Ron teljesen megőrült? Ő mióta olvasna mesekönyveket?!

- Tudom Ronald, hogy te - Hermione szájára gúnyos mosoly ült ki - a születésed óta hülye vagy, de ezt nem néztem volna ki belőled - Hermione szemrehányóan nézett barátjára, aki egy ideig állta a tekintetét, majd lesütötte szemét.

Harry megelégelve a veszekedésüket tovább haladt. Két barátja rögtön kapcsolt; csöndben követték.  A hosszú folyosón egyre csak gyorsultak a lépteik, már - már futva haladtak el minden kép mellett.

A folyosó végén  egy hatalmas, mintákkal kifaragott ajtó volt. Harry a kilincshez nyúlt, majd lenyomta. Az ajtó nem nyílt ki. Harry halkan elkáromkodta magát, majd elállt az ajtótól, és Hermione-ra nézett, aki rögtön vette a célzást és az ajtóhoz lépett, amit Harry fénye világított meg.

-Alohomora - suttogta Hermione, majd lenyomta a kilincset és belépett a szobába. A példáját követve, Harry is így tett, majd utána Ron indult el.

A szobában nem voltak ablakok, se lámpák, így Harry-éknek még mindig a pálcájukra kellett hivatkozniuk. Hermione körbefordult, majd tekintete megállapodott  a fésülködőasztalon. Rögtön odament, majd kutakodni kezdett. Csalódottan sóhajtott föl, majd szembefordult a fiúkkal.

-Nincs itt - jelentette ki. Hangjában ott bujkált a keserűség.

-Pontosan mit keresünk? - vakarta meg az állát Ron.

- A halál csókját.