2015. január 6., kedd

11.fejezet


MÁR TUDJÁK, HOGY ITT VAGYUNK


 - Ne mozdulj! - suttogta a fiú.  Szemével egyenest a halálfalókra nézett. Öten voltak. Voldemort azonban  nem volt velük, ami Harry-éknek is feltűnt.
- Az ott nem Scabior? - mutatott a távolba Hermione.
Harry bólintott. - De. Voldemort őt küldte saját maga helyett. Csodálom, hogy még nem bukkantak a nyomunkra. Se Dumbledore.
- Lehet, hogy ő már a szigeten van.
- Vagy éppen a Roxfort-ot védi. Voldemort-nak megvan az esze. Tudja, hogy elsőként Dumbledore-hoz mentünk, és tudja, hogy a kelyhet keressük - suttogta a fiú. Miközben beszélt, nem nézett a mellette didergő lányra, végig Scabior-t figyelte, aki megállás nélkül mondta a magáét.
- Sosem fogja be a száját? - kérdezte unott hangon Hermione. Harry felsóhajtott.
- Hát, nyilván előbb akarják megtalálni, mint mi. Képzeld csak el, hogy Voldemort mit tenne velük, ha a tudtára jut, hogy én már réges-rég elpusztítottam.
- És már nem is élsz...- suttogta a lány, de Harry alig hallotta, így visszakérdezett. - Semmi - rázta meg a fejét. A lány tudta, hogy Harry senkinek sem fogja hagyni, hogy elpusztítsa, csakis ő teheti meg. Azt is nagyon jól tudta, hogy a fiú csak óvni próbálja őket ezzel, de igazából egy részüket elpusztítja a kehellyel együtt - azt a részüket, amiben Harry szeretetét őrzik. A fiú nyilván elfelejtette, hogy a kehely elpusztítása egy életet  kér cserébe.
A csendet egy sikítás törte meg. Épp olyan, mint amilyet az az ág adott ki ma, mikor Harry rálépett. Mindenki a hang irányába fordult.
Ron éppen a fülét fogta, hogy ne hallja ezt a borzalmas hangot.
- Ron! - kiáltott fel a lány, épp csak annyira, hogy csakis ők hallhassák. A hang hirtelen abbamaradt. Az ágból elkezdett kifolydogálni a fekete folyadék, éppúgy mint pár órával ezelőtt.
- Mit keresel itt? - kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel, de választ ugyan nem kapott rá. A fekete csuklyás alakok mind feléjük néztek. Bár nem láthatták őket, attól még mindent hallottak.
- Mi volt ez? - kérdezte Scabior. Senki sem adott választ neki, majd egy halálfaló kivált a tömegből és elindult Harry-ék felé.
- Maradj! Majd megnézem én! - utasította Scabior. Elindult a halálfaló után, aki csak bólintott, és visszaállt a többiek közé. Scabior egyre közelebb ért hozzájuk, Harry-ék pedig nem mozdultak. - Itt senki sincs, hacsak nincs levédve ez a terület - Scabior a pálcájáért nyúlt, azonban egy újabb sikítás hallatszott; ezúttal az ellenkező irányból.
- Csak egy gally volt, Scabior.  Valószínűleg az előbb is én  léptem rá - szólt az egyik, majd fölemelte az előbb említett dolgot.
- Máskor jobban figyelj! Nem állhatunk meg folyton minden hibátok után! - Scabior hátat vetett Harry-éknek és visszaindult a halálfalókhoz. - Most pedig induljunk! Nem találhatja meg más előttünk!
 Amint Scabior-ék kikerültek Harry-ék látó- és hallótávolságából, egymás szavába vágva kezdtek hadarni mindenről.
- Ron! Mégis miért jöttél? Miért nem tudtál nyugton maradni a sátradban? - támadta le Hemrione Ron-t, akin látszott, hogy nagyon sajnálja az előbb történteket.
- Nem tudtam aludni, és hallottam, hogy ti ébren vagytok. Ez olyan nagy bűn? - Ron felemelte a hangját.
- Fejezzétek be! Mindketten! Ron nem tehet róla! Te is ugyanúgy ráléphettél volna!
- Harry - kezdte a lány-, úgy látszik te nem fogod fel a helyzet komolyságát! Ha az a halálfaló nem lép rá arra az ágra, és az a valami nem kezd el ordítani, most végünk lenne!
- Ne aggódj, Hermione! Feltudom fogni a helyzet komolyságát - Harry hangja rideg és halk volt, de a hármójuk között lévő csendben tisztán hallatszott. - Hagyjuk ezt abba! Inkább feküdjünk le mindannyian. Nekem éppen elég volt ebből a napból!

***

- Harry! - mondta ki a fiú nevét valaki egymás után többször is, miközben egyik vállát rázva ébresztette  föl. Harry lassan kinyitotta a szemét, de a fény, amely a sátor nyílásán beáramlott, túl erős volt még neki, így ledőlt, és lassan újra megpróbálkozott szemhéja felnyitásával. Harry fölött Ginny térdelt, jobb kezével erősen szorítva vállát, ugyanis baljában a pálcáját szorongatta. - Harry! Na végre! Egy ideje már próbállak fölkelteni! - A fiú összeráncolt szemöldökkel meredt Ginny-re. A lány vörös haja tiszta kosz volt; tele volt fűvel és levéllel, de úgy tűnt, nemigen érdekli ez. - Harry, képzeld! Halálfalók vannak a szigeten! - A lány hangjában izgalom és félelem érződött egyaránt.
- Megláttak minket? - tette föl a kérdést rögtön.
- Nem. Csak éppen Neville-lel kerestük az utat, hogy majd merre menjünk, amikor meghallottuk, hogy mögöttünk jön valaki, így bemenekültünk a fák közé és elbújtunk.
- Nem volt jó ötlet elindulnotok így. Le kéne szoknotok erről, csakúgy mint Ron-nak. Ginny, szerinted mi történt volna, ha azok meglátnak?!
- Tudom és sajnálom, de...Harry! Gondolkodj már! Nem vagyunk egyedül. Lehet, hogy Voldemort is itt van valahol! -  mondta, miközben leült a fiú mellé, és kivett egy almát a zsákjából, majd kérdőn mutatta felé.
- Nyugodtan - vonta meg a vállát, Ginny pedig jóízűen beleharapott. - Hol vannak a többiek? - kérdezte a fiú.
- Kint beszélgetnek - Harry feltápászkodott, majd kiment a sátrából, a lány pedig követte.
Mindannyian odakint ültek és éppen nevettek valamin. Harry egy kicsit megkönnyebbült, hogy még megmaradt a jókedvük, azok után, hogy látták, nem egyedül keresik a kelyhet.
-  Min nevettek? - kérdezte mosolyogva, miközben körbenézett a társaságon. Hermione Ron mellett ült, aki a tenyerébe támasztott állal hallgatta Neville-t. Luna szorosan Neville mellett ült, de úgy tűnt, hogy a fiút ez egy cseppet sem zavarja.
- Neville éppen egy gyerekkori történetét meséli - magyarázta Hermione, majd visszafordult a mesélő fiúhoz, aki a történetmesélés közben is nevetett, így néhány szavát alig  lehetett érteni.
Mikor Neville a történet végére ért, elcsendesedett, majd hanyatt vetette magát és felsóhajtott.
- Gondolom, Ginny már elmondta a reggeli kis kalandunkat.
- Igen - bólintott Harry. - Viszont én már előbb tudtam, mint ti.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Ginny, aki még mindig Harry mellett állt, és az almán csámcsogott.
- Úgy, hogy tegnap, mikor ti már lefeküdtetek, Hermione, Ron és én még fent voltunk. Beszélgettünk és akkor láttuk meg őket - Harry tudta, hogy nem a teljes igazságot mondta el nekik, de nem akarta elmesélni azt, ami valójában történt.
- Miért nem szóltatok? - kérdezte szemrehányóan Ginny.
- Mi szólni akartunk, de nem pont akkor. Reggel akartuk elmondani - Harry kisebb szünetet tartott. - A franc gondolta, hogy elindultok felderítőútra!
 - De annak is meglett a maga sikere - szólalt meg Neville, miközben feltápászkodott és leporolta fekete nadrágját. 
- Ezt hogy érted? - kérdezte Luna.
- Hát, miután Ginny-vel bemenekültünk a fák közé, Ginny mondta, hogy így nem lesz jó, mert biztos meglátnak, szóval beljebb mentünk.
- És akkor láttuk meg a nagy fát - vette át a szót Ginny.
- Milyen nagy fát? Gyertek, megmutatom! - indult el Neville, de Harry visszarántotta. 
- Várj! Onnan szeretném folytatni tovább az utat, szóval szedjük össze a cuccainkat, mert nem szeretnék időt vesztegetni azzal, hogy most itt hagyjuk és később visszajövünk értük.

 ***


Miután Harry-ék összeszedték mindenüket és úgy érezték, hogy képesek mindannyian nekivágni az útnak, elindultak. Neville mindeközben végig magyarázott össze-vissza mindenről. Arról például, hogy reggel láttak egy pókot menni, de szerencsére az nem vette észre őket, így tüskék nélkül megúszták.
Úgy tűnt, Ginny sokkal magabiztosabb, mint Neville, így ő ment elől és ő figyelte az utat, míg a fiú mesélt.
- Ez az! - állt meg Ginny hirtelen egy hatalmas fa mellett. A fa csak magasságban különbözött a többitől: ugyanolyan fekete és büdös volt,  viszont sokkal nagyobb. 
- És? - tette föl a kérdést Ron. Ginny felmutatta az egyik mutatóujját, jelezve ezzel, hogy várjanak, majd leguggolt és a fekete, elszáradt leveleket elkezdte arrébb söpörni kezeivel. Végül mindenki számára láthatóvá vált, hogy mit fedtek a levelek. Egy hatalmas fekete lyukat a fa gyökereinél, ami le volt fedve egy kelyhet ábrázoló fedéllel.
- Ez meg mi? Gondoljátok, hogy itt van a kehely? - kérdezte félig boldogan félig gyanakodva Luna.
- Az túl egyszerű  lenne - szólt Hermione.
- Nem, Scabior erre láttam őket - hallottak Harry-ék egy ismerős hangot. Annak a halálfalónak a hangját, aki tegnap rálépett az ágra, így megmentve őket a lebukástól. Most azonban észrevette őket, a többiek pedig követik.
- Jól van! - Scabior hangja egyre erősebb lett, minden egyes közeledő lépését tisztán lehetett hallani. - Biztos vagy benne, hogy Harry Potter-t láttad? - kérdezte.
- Igen - bólintott a halálfaló. Harry-nek pedig minden világos lett: ő ment most legutolsóként, és nyilván az egyikük meglátta őt és követni kezdték.
- Én itt senkit sem látok - mondta Scabior. Persze, hogy nem láthatott, hiszen Harry-ék már rég a lyukban voltak. - Ez meg mi? - kérdezte letérdelve a földre,  miközben a lyuk fedelét nézte; pontosabban a kelyhet ábrázoló mintát. A halálfalók rögtön ott termettek  és lehúzták a tetőt, így láthatóvá vált számukra a lyuk.
- Itt van a kehely! Ha igaz amit mondtál, akkor Potterék már rég előttünk járnak! Indulás utánuk! - mutatott a lyukra, és az első halálfaló már bele is ugrott, így elveszve a lyukban terjengő sötétségben.

Drága Olvasóim!
Nagyon köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok. Köszönöm a 3 oklevelet, melyet a blog nyert és köszönöm a két díjat. Tényleg leírhatatlanul hálás vagyok ezekért!
 Előre leszögeznék valamit, hogy informáltak legyetek a blog jövőjével kapcsolatban. Ugye van a felvételi, amit a nyolcadikosok írnak, méghozzá jövő hét szombaton!!! Előre félek, komolyan. Addig ne nagyon számítsatok új részre. Lehet, hogy összeszedem magam és megírom hétvégén, de ez nem biztos! Viszont két hét múlva már nem kell erre figyelnem és lesz elég időm a blogra!
XxAshley


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése