4. fejezet

 RÉGEN LÁTOTT JÓKEDV

Harry lassú léptekkel indult meg Ron édesapja után. A konyhába érve finom, édes illat csapta meg orrát. A tűzhelyre pillantott, majd a sütőre vezette át tekintetét. Mrs. Weasley süteményt süt. Valószínűleg így próbálja elfelejteni eltűnt fiát. Harry leült egy székre, vele szemben pedig Mr. Weasley foglalta el a helyet. Bizalmasnak látszott a dolog; Harry nem is értette, hogy miért nem egy nyugodtabb helyre mentek el társalogni, hiszen  a felesége amúgy is éppen süt valamit, és ha itt fog foglalatoskodni a süteménnyel, akkor minden bizonnyal hallani fogja a beszélgetést. Mr. Weasley körbepillantott a szobán, mintha csak egy biztos pontot keresne.
- Nos, miről lenne szó? - érdeklődött a fiú és a szemben ülő férfire vezette a tekintetét, aki nagy sóhajtással jelezte, hogy ez nem éppen egy egyszerű téma. - Talán a fiáról lenne szó, uram?
- Nem - rázta meg a fejét a férfi, majd egy nagyot nyelt. Harry nekitámasztotta a hátát a szék hátának. - És nagyon kérlek, hogy ezt, amit most hallani fogsz, másnak ne emlegesd. Megértetted? - Mr. Weasley tekintete üveges volt, hangja komor. Harry válaszképpen bólintott. - Bizonyára Molly mesélt már neked Fredről, ugye? - Harry megint bólintott.  - Akkor valószínűleg most már némileg sejtheted, hogy miről akarok beszélni veled - Harry nem szólt semmit, majd pár másodperc múlva bólintott.
- Igen. De valamit azért mégsem értek és nagyon szeretnék rájönni, hogy mi lehet rá a válasz - Harry lassan ejtette ki a szavakat. A válasz szónál lenézett a kezeire.  Ujjai remegtek és félt, hogy talán a vele szemben ülő férfi is észrevette ezt. De nem.  Az csak előre tekintett, ügyesen kerülve Harry tekintetét.
- Mi lenne az? - tette föl a kérdést, majd végre Harry-re nézett, aki egy ideig nem szólt semmit. Nagyon gondolkozott, hogy hogy is fogalmazhatná meg mondandóját.
 - Uram. Ugye Ön is hallott már a halál csókjáról? - kérdezte. A férfi bólintott.  Harry megnyalta alsó ajkát, majd folytatta. - Akkor bizonyára nem esik nehezére válaszolnia a kérdésemre.
- Halljuk!
- Ön szerint hol lehet most ez a kehely? - Harry Mr. Weasley-vel farkasszemet nézett. Végül a férfi elkapta a tekintetét, és a sütőben sülő süteményre nézett.
 - Valljuk be, erre azért elég nehéz választ adni - jegyezte meg, majd megvakarta az izzadságtól gyöngyöző homlokát. - Nos, valószínűleg egy elég eldugott helyen. Olyan helyen, ahol könnyen meglehetne találni, de mindenki csak elrohan mellette, mert senki sem gondolná, hogy ott van. - Harry összeráncolja a homlokát.
- Tehát, azt tetszik mondani, hogy ez a tárgy végig a szemünk előtt van, de mi mégsem látjuk? - Mr. Weasley szárazon felnevet.
- Tudom, hogy most mi jár az eszedben. De nem, nincs igazad. A halál csókja nem a Roxfortban van. Ebben biztos vagyok. De hagyjuk is ezt a témát, másról szerettem volna veled beszélni - Harry kívánncsi tekintettel nézett a férfira. Na, nem mintha ez a másik dolog izgatta volna föl; sokkal inkább a halál csókjáról hallottak, de mégis türtőztette magát és megjátszott kíváncsisággal nézett vissza Mr. Weasleyre. - Arra gondoltam, hogy talán te tudod hol lehet a fiam - Harry összeráncolta a szemöldökét. Értetlenségét látva, Mr. Weasley elmosolyodott. Mintha csak tudta, vagy sejtette volna, hogy ez lesz Harry első reakciója. - Tudom, hogy beletudsz látni a Sötét Nagyúr elméjébe; talán most is megtehetnéd. Fredért... - Harry beharapta alsó ajkát és nagyon gondolkozott.
- Nézze, uram. Én tényleg nagyon szeretnék segíteni a fia keresésében, de ez...nekem...túl kockázatos.
- Már hogy lenne az? - értetlenkedett a férfi.
- Erről nem szívesen beszélnék - jegyezte meg a fiú.
- Miért nem? - kérdezte, majd mintha megvilágosodott volna; tágra nyílt szemekkel a vele szemben ülő fiúra meredt. - Talán csak nem azért, amire gondolok! Édes fiam, ugye nem? Ugye nem te is arra ,,pályázol"? Tudod mekkora veszéllyel jár?!
- Nézze, uram. Tisztában vagyok  vele, de nem azért, hogy a magam hasznára fordítsam. Maga szerintem nincs is tisztában azzal, hogy mit jelent ez a szó, nemde? - Mr. Weasley megnyalta alsó ajkát, majd lassan bólintott. - Ez a tárgy...egyet jelent a pusztulással. Ha...ha Voldemort kezébe kerülne, képzelheti mekkora káosz alakulna ki! Folyton bujkálnom kellene, hiszen tudom, hogy megakar ölni engem!  Szembenézni se tudnék vele, mert annyira erős és legyőzhetetlen lenne.
- Harry, ezzel jómagam is tisztában vagyok. De te talán attól félsz, hogy így Voldemort rájönne arra, hogy mi után kutakodsz? Kétlem - mosolyodott el kedvesen.  Harry halványan viszonozta azt.
- Nekem viszont van egy másik ötletem - dörzsölte meg Harry a homlokát.

***

Mire Harry visszament a szobájukba Hermionét és Ront már elnyomta az álom.  Fogalma sem volt róla, hogy Ron mikor és honnan került elő, mire végre abbahagyta az értelmetlen viselkedését. Harry csodálkozott, hogy már ennyi lenne az idő, de persze ehhez hozzátartozik, hogy a beszélgetés után még pár szelet süteménnyel lepte meg korgó gyomrát, miközben Mrs. Weasley társaságában beszélgetett. A fürdőszobába indult, majd halkan csukta be az ajtót, a kulcsot pedig elfordította.
A fürdőszoba nem volt nagyobb a szobánál melyben aludtak. Csupán egy apró mosdókagyló, egy zuhanyzó és egy toalett volt benne. Alig lehetett elférni. A szürke, már - már fehérre kicsempézett falak nyugalmat árasztottak Harry számára. Egy aprócska kis ablak volt a vécé fölött. Harry kinyitotta azt, majd a friss levegőből, ami a szobába áradt befelé,  nagyot szippantott. Levette ruháit, majd a földre dobta őket. Beállt a zuhany alá. A kellemesen hideg víz hatására Harry is üdébbnek érezte magát. Hiányzott neki a tisztaság, a kényelem, mert az elmúlt napokban egyikhez sem jutott hozzá. Miután végzett, becsukta az ablakot, majd elindult, hogy végre ő is aludhasson. Remélte, hogy ma éjszaka nem kell álmában megküzdenie a Sötét Nagyúrral.
Reggel Harry nevetésre ébredt. Egy lány és egy fiú hangját hallotta, akik jókedvűen kacarásztak valamin. Nem kellett, hogy sok idő elteljen, mire végre rájött, hogy a hang tulajdonosai a két legjobb barátja. A szemét lassan nyitotta ki; még nem szokott hozzá a szeme a fényhez. Majd felállt és a két kacarászó barátja felé vette az irányt. Hermione könnyezett a nevetéstől; folyton a szemét törölgette. Ron a hasát fogta és azt  mondogatta, hogy ezt már nem bírja.
- Mi olyan vicces? - érdeklődött.
- Csak az, hogy...- nevetett, Harry alig bírta kivenni szavait - megtaláltam Ron egyik gyerekkori képét. - Mutatta Harry felé a kis képet. Ron egy asztalnál ül. Nem lehet több négy évesnél. A háttérben egy karácsonyfa látható, a kép jobb szélén Ginny, a többiek ismeretlenek Harry számára. Ron kezében egy jókora sült hús látható, melyet megállás nélkül eszik. A mellette ülők furcsán néznek rá; egy nő a szája elé tett kézzel, csodálkozó szemekkel mered a habzsoló fiúra. Csak Ginny nevet, meg még egy páran mosolyognak rajta, de a többség inkább csak csodálkozik vagy megvetéssel a tekintetében bámul a kis Ronra.
Harry-t is elkapta a nevetőgörcs.
-Ki...ki csinálta ezt a képet?
- Hát ez az! Nem is emlékszem! Azt hiszem Fred! Vagy anyu. Nem tudom - vonta meg a vállát, majd mikor ránézett a nevető barátaira; ő is kezdte az egészet előröl. Jó érzés kerítette hatalmába Harry-t. Rég szórakozott barátaival ennyire jól. Nem is emlékezett, hogy mikor nevetett utoljára, vagy mikor szállt el belőle a feszültség. Csak egy kis időre is.
Hermione végül felállt ágya széléről, majd a fürdőszobába indult meg. Harry a lány után nézett. Sohasem látta még ennyire meggyötörtnek, hiába nevetett egy jót az előbb. A haja kócos volt, a szemei alatt sötét karikák húzódtak. Az alsó ajkán egy kisebb seb éktelenkedett, amit talán harc közben szerzett, vagy pedig a folytonos idegességtől, mikor beharapja alsó ajkát.
A lány a csaphoz sétált. Az abból kifolyó hideg vízzel próbálta felfrissíteni arcát. Ezután megtörölte egy törölközőbe. Az olyan fehér volt, mint a lány sápadt arca. Virágokat hímeztek rá, melyek arany színnel dobták föl, az amúgy unalmasan fehér törölközőt. A lány megtámaszkodott a mosdókagyló szélén. Farkasszemet nézett tükörképével, majd egy nagy sóhajtást követően kifelé indult a fürdőszobából.
- Á! - kiáltott fel hirtelen Ron. Hermione és Harry hirtelen Ron felé kapták a fejüket.
- Mi az? - kérdezte gyanakodva a lány.
- Nem hallottátok ezt? - mutatott a hasára. Hermione és Harry összenéztek, majd megrázták a fejüket. - A hasam korgását. Á, mindegy - legyintett. - Megyek, szerzek valami kaját.
Ron után az ajtó hangos csapódással csukódott be. A lány összerezzent, majd leült ágya szélére. Az arcát két tenyerébe temette. Harry leült mellé, majd egyik kezét a lány combjára csúsztatta óvatosan. A lány halvány mosollyal reagált erre. A fiú érezte, hogy a lány mennyire remeg. Mintha félne valamitől. Vagy valakitől. Harry tudta, hogy most várnia kell, amíg a lány maga dönt úgy, hogy elmondja amit akar. Tudta, hogy valami fontosról lesz szó, amit eddig elhallgatott előlük.

Sziasztok!

Ez lenne a negyedik fejezet, amit ugye később hoztam volna, de akkor már nem leszek itthon - megint. Talán mondhatnám, hogy a következő fejezettől a történet kissé más fordulatot vesz majd - reményeim szerint. Még lehet, hogy változtatok rajta. Nem tudom.

Xx Ashley

U.I: Köszönöm a 27 feliratkozót! Fantasztikusak vagytok!:)