2. Fejezet - 2.rész

 GODRIC'S HOLLOW - MÁR MINDEN VILÁGOS

Mr. Freese csoszogva indult meg a feketére festett ajtó felé, majd félúton visszanézett Harry-ékre. Tekintete szinte könyörgött, hogy menjenek már el innen. Fejével aprót biccentett az emelet felé; mutatva a menekülőutat. Az ajtó túloldalán már kezdtek türelmetlenek lenni Voldemort küldöttei.
-Na mi az, papa? - ejtette ki gúnyos szavait valaki, majd rögtön harsány nevetés hangzott fel. Harry-nek  alig telt bele néhány másodpercbe, mire rájött, hogy ki eme hang tulajdonosa. Fenrir Greyback.

Mr. Freese elfordította tekintetét Harry-ékről, majd folytatta útját. Az arcán némi félelmet fel lehetett fedezni, ám mégis inkább olyan volt, mintha beletörődött volna abba, ami az ajtón túl várja. Mintha mindig is sejtette volna, hogy ez az alkalom bármikor betoppanhat az életébe, neki csak várnia kell rá. Kora már jócskán meghaladta a száz évet; talán túl sokat is várt erre a pillanatra. Mr. Freese nagyon jól tudta, hogy mire van szükségük, amire ő tudja a választ, ám segíteni nem fog nekik. Voldemortnak soha.
Harry elindult az emeletre, lépését minden egyes lépcsőfok egy apró nyögéssel jelezte.
-Szerencse, hogy be nem szakad- gondolta.
Harry megállt a lépcső tetején, és kérdőn nézett le barátaira. Ron lassan elindult, ám Hermione nagyon nem akart megmozdulni. Harry tudta, hogy a lány mire vár. Azt hitte, hogy Mr. Freese majd az utolsó pillanatban végre észhez tér és nem rohan egyenest a halálba.
Ron is észrevette, hogy Harry mit néz annyira, majd visszasétált a lányhoz, megfogta a csuklóját, és az emelet felé kezdte húzni. Hermione észbe kapott és rángatni kezdte a kezét.
-Hermione...ne kezd! - suttogta Ron, egy pillantást se vetve a lányra.
-De Mr. Freese - mondta Hermione suttogva, ám suttogása se tudta leplezni szomorúságát.
-Figyelj, Hermione - kezdte Harry, mikor már Hermione és Ron is fent álltak az első emeleten. - Most gondolj bele. Sokkal rosszabbul jár ha nem engedi be őket, de tudod mit? Ha be sem engedi őket, akkor is bejönnek. És akkor képzelheted mit művelnek majd vele.
- Jó de... - kereste a szavakat - ti nem sajnáljátok? - ejtette ki száján a szavakat, szemei megteltek könnyel, amit Harry nem értett. Hermione alig ismerte ezt az embert, nem beszélt vele sose, talán ha néha találkozott vele, de az is csak a véletlen műve volt, mert Mr. Freese látogatást tett olykor a Roxfort-ba, hogy találkozhasson egykori tanárjaival és persze jó öreg barátjával, Albus-sal.
-Hermione - nézett rá Ron -, minden oké? Mert sosem aggódtál még ennyire senkiért sem.
-Nézd, Ron. Ez bonyolult. Ő az az ember, aki... - mondatát nem tudta befejezni, mert félbeszakította a kattanó zár, ami azt jelentette, hogy a lakásba halálfalók léptek. Harry minden izma megfeszült.
-Gyertek, bújjunk el - guggolt le Hermione egy fotel mögött, mely mögül kiválóan lehetett hallani azt, ami lent történik.
-Hermione, biztos, hogy ezt te végig akarod hallgatni? - Harry ugyanígy tett bal oldalán, míg Ron a lány jobb oldalán foglalt helyet.

-Igen. Gondoljatok csak bele! Mr. Freese azt mondta, hogy soha a büdös életben nem segít Voldemortnak. De aki a halál szélén áll, biztos, hogy kiejt néhány olyan szót is a száján, mely nem állt szándékában. És ez nekünk előnyünkre is válhat - Harry és Ron elgondolkodva meredt maguk elé, majd mintha egy villanykörte gyúlt volna fel a fejük felett; összenéztek majd bólintottak. 

-Szóval - hallották Harry-ék Fenrir hangját -, valószínűleg tudod, hogy miért vagyunk itt. Ne is próbáld tagadni!

- Tudom, hogy mi kell nektek! De azt sohasem fogjátok megkapni! Nem érdemlitek meg! Senki sem érdemli meg jobban Nála! - Mr. Freese hangjában egy cseppnyi félelem sem lakozott.

Harsány nevetés hangzott föl, majd még egy ismerős hang. - Ugyan kinél? Ha Voldemort-ra gondolsz; bölcsen teszed. - Scabior erőteljes hangja töltötte be a szobát. 

-Nem rá! Harry Potter-re! - kiáltott föl Mr. Freese. A következő pillanatban a szoba csendjét megtörő csörömpölés csakis azt adta Harry-ék tudomására, hogy valaki elesett, magával rántva a terítőt, az asztalra helyezett vázával együtt; vagy valaki szándékosan lökte le dühében.

-Harry Potter? Harry Potter?!! Te nem vagy eszednél! Ám mi nem szórakozni jöttünk, úgyhogy melegen ajánlom, hogy mond meg hogy hol van az az átkozott kehely, vagy te keserülöd meg. - Fenrir hangja tele volt dühvel. Harry érezte azt a feszültséget, ami a nappaliból áradt.

-Arra viszont várhatsz, drága barátom. Merthogy nekem egy cseppnyi fogalmam sincs, hogy hol lehet a halál csókja - Harry tudta, hogy Mr. Freese csak hergeli őket, és azt is nagyon jól tudta, hogy értük teszi. Az öreg tudta, hogy nem fognak elmenni, így hallani fogják majd ahogy Fenrir és a többiek megkínozzák őt. Ám azzal is tisztában volt, hogy talán valamelyikük elárul majd valami kis apró titkot, mit sem sejtve arról, hogy Harry-éknek ez mennyire fontos lehet az előrelépésben. De Harry figyelmét most más kötötte le. Drága Barátom? Fenrir és Mr. Freese barátok? Az lehetetlen. 

-Ne szólíts így! - üvöltött rá Fenrir. - Sosem voltunk azok! Sosem! Kihasználtalak, ezt fogd föl! - Fenrir hangja ezután megváltozott. Mintha egy kis melegség költözött volna belé, de ez csakis egy mondat erejéig tartott. - De azt bevallom, hogy volt egy időszak, mikor úgy tekintettem rád. - Harry tudta, hogy most Mr. Freese egy halvány mosolyt megeresztett egy pillanat erejéig. - De ez most mit sem számít! Nekem csakis az fontos, hogy megtudjam a kehely hollétét! 

-Fogd föl! Nem tudom hol van! Bruce rejtette el! Nekem erről egy szót se szólt, mert tudta, hogy kifecsegném neked! Hiszen barátomnak hitt! És mennyire igaza is lett! Rögtön, miután a ,,ceremónia" sikerült, hozzád rohantam! 

-Valószínűleg már rájöttél, hogy én küldtem rád azokat a halálfalókat - jegyezte meg Greyback. Hangja csupán kemény és száraz maradt.

-Igen - Harry biztos volt abban, hogy Mr. Freese keserűen mosolyog. -, az évek alatt rájöttem. De hogy  visszatérjek az eredeti kérdésedhez; nem, nem tudom, hogy hol van a kehely, de ha tudnám se árulnám el.

-Hát rendben - nevetett föl Fenrir. - Legyen ahogy akarod! Avada Kedavra - mondta ki a halálos átkot, mire az idős férfi élettelen testének koppanása hallatszott. - Itt végeztünk is - csapta össze a kezét. - Mehetünk.

Miután az ajtó hangos csapódással jelezte távozásukat, Harry-ék lerohantak a lépcsőn egyenest Mr. Freese élettelen testéhez.

-Ezt meg miért nem mondta? - nézett a lány felváltva a fiúkra, akik nem értették, hogy most pontosan mire céloz. Hiszen olyan sok információt tudtak meg!

-Micsodát? - csodálkozott Ron.

-Jaj, hát azt, hogy ő volt az egyik olyan személy, aki a halál csókját hozta létre.

-Ami most már nem is egy üvegben van, hanem egy kehelyben - vakarta meg az állát Ron.

-És van még itt valami - bámulta Harry a bepárásodott üvegablakot. 

-Mi, Harry? -kérdezte a lány.

Harry ezúttal elemelte tekintetét a szél játékáról a faágakkal odakint, és a barátaira nézett. - Nem Voldemortnál van a halál csókja. Hiszen akkor minek küldte volna ide ezeket, ha a birtokába lenne? Gondoljatok bele!

Ron fáradtan megvakarta homlokát. - De akkor kinél?

Sziasztok!:)

Kicsit hamarabb készültem el ezzel a résszel, mint ígértem. Viszont ezután már rendes hosszúságú részekkel érkezem majd.:)

A másik dolog, hogy a blognak készen lett a trailere, amit Beának köszönhetek. Egyszerűen imádom!*-*
Még annyi, hogy ezt a részt szerintem kicsit elsiettem, úgyhogy utólag is bocsánat.

-Ashley