2014. július 26., szombat

3. fejezet

 MIT TEGYÜNK?

Harry-ék a sötét, borús utcán menve gondolkoztak az előbb hallottakon. A köpeny sem rejtette el őket a külvilágtól; ugyan minek? Az éjszaka kellős közepén a legtöbb  normális varázsló alszik, nem pedig a halál csókját megy megkeresni. Az éjszaka csendjét néhol egy-egy bagolyszó zenésítette, és Harry-ék léptei. Már egy ideje csendben haladtak, de azt ők sem tudták, hogy hova. Végül Hermione megunta a folytonos bolyongást Godric's Hollow utcáin, és hirtelen megtorpant. Harry és Ron kérdőn fordultak vissza a lány felé.
- Mi az? - kérdezte Ron gyanakodva. Mintha csak attól tartana, hogy a lány különös zajokat hallott, és még egy csapat halálfalóval kell megküzdeniük.
- Ti nem találjátok egy kicsikét furcsának ezt az egészet? - kérdezte hirtelen. A két fiú összenézett, majd tekintetük újra az egy méter távolságra álló lányra tapadt.
- Micsodát? - kérdezték szinte egyszerre. Egy másik pillanatban még mókásnak is találták volna, de ez a helyzet nem engedte meg a viccelődést.
- Hát...- kereste a szavakat - azt, hogy a halálfalók pont utánunk érkeztek meg Mr. Freese-hez.
Ron értetlenkedve nézett le egy pocsolyára. Az esőcseppektől hullámzott, mint egy apró tenger, de ezenkívül semmi érdekes sem volt rajta, ám Ron mégis úgy nézett rá, mintha valami különös dolgot fedezett volna föl benne. - Ők is csak azt keresik amit mi - vonta meg a vállát. - Szerintem ennél többet nem is kell róla magyarázni.
- Talán igazad van - jegyezte meg a lány. - Viszont akkor meg ki a csudánál lehet az a hülye kehely?
- Dumbledore? - tette fel a kérdést Ron.  Tele volt izgalommal, úgy remegett a lába. Mintha csak arra várt volna, hogy feltehesse ezt a rég megválaszolatlan kérdést.
Harry és Hermione összeráncolt szemöldökkel meredtek maguk elé. Pár másodperc múlva Harry törte meg a csendet. - Nem hiszem - rázta meg a fejét. Majd kicsit jobban elgondolkodott, és mintha megingott volna egy kicsit. - Bár, lehet, hogy igazad van ezzel kapcsolatban.
- Szerintem meg nem - mondta Hermione. A két fiú meglepődöttséggel az arcán nézett vissza rá. - Most gondoljatok bele! Dumbledore tisztában van azzal, hogy ez mekkora veszéllyel és felelősséggel járhat. Veszélyt jelentene a diákokra is, hiszen ha Voldemortnak a tudtára jutna, hogy a Roxfortban van a halál csókja, ő maga menne oda. És akkor két legyet ütne egy csapásra, hiszen megszerezhetné a halál csókját, és még ő maga ölné meg Dumbelodre-t is.
- Már ha sikerülne neki - tette hozzá Ron, mire a lány helyeselve bólintott.
- És...most mi legyen? - kérdezte Ron, miután néma csend telepedett rájuk. - Mert szerintem ti sem akarjátok egész életeteket itt, ezen az utcán bolyongva tölteni.
- Ron, otthon vannak a szüleid? - tette fel a kérdést Harry, mire Ron válaszkén bólintott egyet. - Remek! - csettintett, majd középre tette a kezét. Hermione ugyanezt tette, majd mind a ketten a vörösre néztek.
- Ne! Már megint? Mindig hányingerem lesz ettől! - nyafogott, de Hermione-t és Harry-t hidegen hagyta. Ron is rájött, hogy most ez a legkisebb problémájuk.
Mr. Weasley éppen akkor ment be az ajtón, mikor Harry-ék hoppanáltak. Azért jöttek ide, mert azt remélték, hogy legalább itt egy kis ideig meghúzódhatnak és összeszedhetik gondolataikat, hogy aztán felkészülten folytathassák útjukat. Bár teljesen még ők sem nagyon voltak tisztában azzal, hogy mi tévők legyenek. Hiszen, eltűnt egy olyan fontos tárgy, amit bárki szeretne a saját tulajdonába tudni. Az is lehet, hogy már nem is létezik, mert valaki megitta. Nos, ez jelenthet jót, de rosszat is. Hiszen ha például egy Dumbledore fajta ember itta meg, akinek a vágyai között Voldemort halála is szerepel, akkor talán nagy veszély nem fenyegeti őket. De ha egy világhatalomra törő ember kezébe került, akkor abból nem sülhet ki jó. Esetleg az is lehet, hogy valaki olyan kaparintotta meg, aki megszeretne szabadulni a halál csókjától és megsemmisítette.
Harry-ék csendes lépteket tettek a ház felé, majd mikor odaértek Hermione kopogni akart, de Ron már nyomta is le a kilincset és bent is volt a házban.
- Ron! Harry! Hermione! - kiáltotta mosolyogva Mrs. Weasley, majd fiát egy hatalmas, cuppanós puszival üdvözölte. Harry-t és Hermione-t szorosan  a karjaiba zárta, majd megjegyezte, hogy rég látta őket. Harry és Hermione összenézett, majd rávágták, hogy mostanában sok a dolguk.
- Persze, persze - legyintett a nő, majd sietősen a konyha felé vette az irányt. - Éhesek vagytok? Kértek valamit? - kiáltott vissza a válla fölött.
-Én kérek! - kiáltotta Ron elsőként. Milyen meglepő. - Abból a finom pitéből, amit Fred szokott csinálni.
- Ó! - kiáltott fel hirtelen Mrs. Weasley. Hangjában egy kis szomorúság is sátrat vert. - Ron, a bátyád már hónapok óta nem tért haza. Azt hittük, hogy Dumbledore professzor majd tud valami információval szolgálni efelől, de ő is csak sajnálkozva mondta, hogy a fiú az iskolába sem tette be a lábát már mióta.
Ron összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé; mintha valamin nagyon gondolkozna. - De...George csak tud valamit róla és...- folytatni akarta, de hang nem jött ki a torkán. Nagyot nyelt, és nagyon küzdött azzal, hogy nehogy elsírja magát. Most erősnek kellett lennie, főleg egy ilyen nehéz helyzetben. De Ron abban is hitt, hogy esetleg bátyjának köze lehet a halál csókjához, de ehhez meg kellett találnia is őt. Hiszen Fred és George minden hírről értesült, ők minden kérdésre tudták a választ. Természetesen csak azért, mert valamennyi barátjuknak a szülei a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, és a gyerekeik gyakran kifecsegték az otthon hallottakat.
- George most Dumbledore és Piton professzorral van, akik segítenek neki a keresésben.
- Miért kell ehhez George? - ezúttal a kérdést Harry tette föl, akinek nagyon bökte már a csőrét ez a különös dolog.
- Ó, Harry drágám. Ezt először én sem értettem ezért beszéltem Dumbledore professzorral, aki mondta, hogy talán így előnyt nyerhetnek.
- Miféle előnyt? Mégis kivel szemben? - kérdezte Hermione rosszat sejtve. Tudta a választ. Nagyon is jól tudta.
- Voldemort - Mrs. Weasley remegő kezekkel ejtette ki ezt a borzalmas nevet a száján.  Letörölte arcáról a legördülő könnycseppet, majd egy nagy sóhajtást követően elindult a konyhába. - Tehát akkor, ki kér enni?

Harry-ék a vacsora után hálójukba indultak, hogy lepihenjenek, és majd holnap, esetleg holnapután  újra útnak induljanak. Ron az ágyán foglalt helyet és egy sóhajtást követően  kényelmesen szétterült, hogy kiélvezze a kényelmet, amit az elmúlt napokban nem kapott meg. Hermione leült egy székre, majd az előtte lévő íróasztalon heverő tollal kezdett játszani, miközben Harry idegesen járkált fel s alá a szobában. Hermione és Ron kérdőn összenéztek, majd a lány szólásra nyitotta a száját, de végül nem tette szóvá gondolatait. Várt, hogyha majd a fiú beszélni akar, akkor majd azt teszi. Harry pár perc múlva szólalt csak meg.
- Szerintetek hogy legyen most tovább? - nézett felváltva két barátjára. Ron vállat vont, majd Hermione-ra nézett. A lány összeráncolt szemöldökkel meredt maga elé, és nagyon gondolkozott valamin.
- Hát, ha engem kérdezel - szólalt meg végre a lány -, akkor menjünk el a Roxfortba.
- Ugyan miért? - kérdezte Ron.
- Talán ha engedted volna, hogy végig mondjam, amit szeretnék, akkor most tudnád! - förmedt rá a lány, de úgy  hogy még Harry is meglepődött a hangnemen. Kevésszer látja a lányt dühösnek, ezért is volt meglepő a hangnem.  - Tehát, arra gondoltam, hogy talán elmehetnék a Roxfortba, hiszen Dumbledore csak tud valami megoldást. Vagy esetleg segíteni fog nekünk.
- Mégis hogyan, Hermione? Szerinted  látja a jövőt? Vagy azt, hogy most éppen kinél van az a bizonyos halál csókja? Ha? Erre gondoltál? Mert akkor, kösz, de nem tartanék veled - mondta, majd felállt, és kiment a szobából, az ajtót pedig becsapta, amitől  a lány összerezzent. Szólásra nyitotta a száját, de Harry megelőzte.
- Hagyd csak! Rossz kedve van, meg fáradt. Nem is értem, hogy miért mondja, hogy nem bír aludni, pedig olyan karikás a szeme. Majd beszélek én vele, meg amúgy is szomjas vagyok - szólt, majd kiment az ajtón.
Lent nem találta Ron-t, hiába is szólongatta. Tisztába volt vele, hogy Ron nem fog neki válaszolni, mert most meg van sértődve; érthetetlen módon. A konyhába indult egy pohár vízért, de Mr. Weasley-be botlott.
- Szervusz Harry! - üdvözölte, majd megkérte, hogy menjenek és üljenek le, mert valami fontosról kell beszélniük.
- Mennyire fontos? - kérdezte Harry, csak úgy mellékesen.
Mr. Weasley komoran nézett vissza a fiúra. - Talán, mint az életed.

Kedves Olvasók!

Szóval ez lett volna a harmadik fejezet. A következő fejezet augusztus 4-én fog felkerülni. Egy- két nap késés lehet, hogy belefog csúszni, de heteket nem fogok fele késni. Mivel most több időm van ezért lehet, hogy olyan is lesz, hogy egy héten két részt is hozni fogok. Csakúgy mellékesen mondom, hogy a blogot szeretném befejezni szeptemberre. Körülbelül tizenöt fejezetes lesz a blog, plusz még az epilógus. Még annyi, hogy egy kedves blogger társam új blogba fogott, amiről nekem már bővebben mesélt. Kicsit horrornak mondanám, meg talán akciónak. Lényeg a lényeg, hogy ha akartok akkor nézzetek be! :)
Xx Ashley


1 megjegyzés:

  1. Szia Ashley!

    Nos, meg kell mondanom, hogy ez a rész a kedvencem! Nem tudom miért, de nekem ez az! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Mr. Weasley miről akar Harry-vel beszélni, de gondolom, hogy a halál csókjához van köze.:) Biztos nála van a kehely, és itt tikolja:DD
    Egyébként meg lenne egy kérdésem: Harry-nek és Hermione-nak ( csak nekik) lesz közük a halál csókjához, vagy semmi jelentősége sincs annak, hogy a fejléceken csak ők vannak?:)
    Puszi, Vikiii

    VálaszTörlés